Eljegyezték Stohl Lucát
2021-02-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Új szintre lépett Stohl Luca kapcsolata a párjával, aki most a közösségi oldalán jelentette be a nagy hírt.

 

A táncművész-műsorvezető az Instagram-oldalán osztotta meg az örömhírt követőivel, miszerint párjával eljegyezték egymást. Arról egyelőre nem tudni, tervezgetik-e már az esküvőt, ugyanis ezzel kapcsolatban nem osztott meg semmilyen információt, úgyhogy ez még a jövő zenéje.

Luca hét éve van együtt titokzatos kedvesével, és a Blikk információi szerint a fiatalembert a családja is nagyon kedveli. Az elmúlt hónapok nehézségei pedig úgy tűnik, még jobban összehozták a szerelmeseket.

– A párommal eddig két és fél hét nyaralás volt a legtöbb, amit szünet nélkül együtt töltöttünk. Akkor sem öltük meg egymást, ezért tudtuk, hogy most sem lesz gond. Mindkettőnknek megvan a napirendje, de mostanában rászoktunk, hogy mielőtt hozzákezdenénk, együtt reggelizünk, amire ezelőtt hétköznap ritkán volt lehetőségünk. Mindkettőnk számára új volt ez a helyzet, de úgy vélem, egy több mint hat éve tartó kapcsolatot ez a fajta összezártság nem rombol, inkább megerősít – árulta el a Hot!-nak tavaly Luca, aki közösségi oldalán adta hírül, hogy igent mondott párjának.

Forrás: Blikk