Egy hónap múlva oltár elé áll Szőcs Reni
2023-08-13  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

 Egy hónap múlva az egyház színe előtt is összeházasodik szerelmével Szőcs Reni. Az énekesnő 2020-ban, polgári szertartás keretein belül már kimondta a boldogító igent kedvesének, Gergőnek, szerelmük gyümölcse, a kis Amélia pedig idén májusban jött világra.

 

A koronavírus-járvány miatt azonban a nagy, templomi esküvőt és a hozzátartozó lakodalmat el kellett halasztaniuk, ám hamarosan sor kerül arra is; lapunk megkeresésére az énekesnő elárulta, hogy már az utolsó simításoknál tartanak.

– Nincs már sok időnk, mert éppen egy hónap múlva lesz a nagy nap, de úgy érzem, mindennel jól haladunk. Szeretnénk hagyományos, erdélyi esküvőt, kétszáz-kétszázötven fővel fogunk ünnepelni. Igaz, nehezíti a helyzetet, hogy az esküvőnk Erdélyben lesz, mi pedig innen, Budapestről intézünk mindent, de szerencsére nincsenek nagyobb fennakadások. Gergővel most a táncunk a legnagyobb kihívás, mert kisbabával nem könnyű ellazulni egy táncórán, de van segítségünk, és jól haladunk – mondta el a Star Academy 2016-os szériájának győztese.

 

A boldog édesanya csak néha fárad el, egyébként tele van energiával, ami a kislányának is köszönhető.

– Amélia nagyon nyugodt, jó baba, nem panaszkodhatok. Viszont az ő érdekeit is szem előtt tartjuk, nem egy héten át tartó mulatozást szervezünk, kétnapos lesz az esküvőnk. A menyasszonyi ruhámat egy kedves barátnőm készíti: megvalósította az elképzelésemet, a napokban megyek ruhapróbára, így lassan minden a helyére kerül – számolt be a boldog időszakról Reni.