Csősz Bogi készen állna a gyermekvállalásra
2023-02-03  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Csősz Boglárka hivatalosan is elvált török férjétől, Burak Talutól. Tizennégy év együttlét után engedték el végleg egymás kezét, ami mindkettőjüket megviselte, hiszen nagy volt a szerelem köztük.

Bogi nem titkolja, hogy több időt szeretett volna Magyarországon tölteni, ám a férjét Törökországhoz köti a munkája és a családja. Elfogadták, hogy más irányt vett az életük, ám a szétválást nem mindenki javasolta neki.

– Sokan akartak visszatartani, sőt. Sok közös barátunk is azt javasolta, ne lépjek ki, ne váljak el. De én azt gondolom, minden nő – és talán minden ember – elérkezik egyszer arra a pontra, amikor úgy érzi, abban a kapcsolatban már nem tud tovább fejlődni. Ez egy olyan fejlődési folyamat, hogy ha egymást nem tudjuk követni, akkor muszáj továbblépni. Nem maradhatunk benne egy olyan kapcsolatban, ami minket tovább már nem tud építeni – nyilatkozta a Fókusznak a színésznő.

A kapcsolatukból nem született gyerek, Bogi pedig korábban azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy soha nem is vállal gyereket. Azóta mindez megváltozott.

– Most már készen állnék arra is, ha az új párom gyereket szeretne. És lehet, hogy be is vállalnám mellette – nyilatkozta Bogi, aki szerint eljött az idő, hogy gondolkodjon a gyermekvállaláson.