Caramel házasságáról vallott
Immár 14 éve, hogy Caramel beleszeretett a nála 11 évvel fiatalabb feleségébe, Szilágyi Szilvibe. A páros sorra valósította meg a közös álmokat, hiszen az esküvőjük és a kislányuk születése után világra jött a második gyermekük is, valamint elköltöztek az álomotthonukba. Az énekes elárulta, mi zajlik náluk a négy fal között.
Az énekes hálás a családjáért, de több időt szeretne a feleségével tölteni. Az értékrendje megváltozott, már a családja az első.
A gyereknevelésben is egyezik a véleményük.
Az énekes Caramel és felesége álma nemrég teljesült, hiszen 2022 ősz végén világra jött a második gyermekük, így teljes lett a családjuk. Az anyuka többször is elvetélt korábban, de a sebeit begyógyította a kisfia érkezése, így most már le se lehet vakarni az arcáról a mosolyt. Két egészséges gyermek, 10 év boldog házasság és 20 év töretlen népszerűség mellett mit kívánhatna még az ember? Caramel nem győz elég hálás lenni a családjáért, ám lenne valami, amire vágyna: kettesben eltöltött időre a nejével.
„Tizennégy közös, szép év, amire jó visszatekinteni. Büszke vagyok rá, hogy soha nem volt mélyponton a kapcsolatunk, annak ellenére, hogy a pályám elején túlságosan törtető voltam, a legsikeresebb akartam lenni, és csak ez volt a fontos. Félreértés ne essék, mindez nem tűnt el, hiszen most is tele vagyok tervekkel, továbbra is szeretnék sikeres maradni, de mindezt már egészségesebb keretek között élem meg” – taglalta a Megasztár felfedezettje.
Édesapaként az értékrendje is megváltozott, új sorrendet állított fel: mindent megelőz a családja, s csak aztán jöhet a zene, a koncertek, a siker.
Ez a legnagyobb kihívás számukra
„Félreértés ne essék: nekünk is voltak nehéz napjaink, apróságokon nagyon össze tudunk veszni, de ahogy az ember visszanéz, rájön arra, hogy ezekből a hibákból tanultunk a legtöbbet. Tűz és víz vagyunk Szilvivel – ebből én vagyok a víz –, de mindketten nagyon érzékenyek vagyunk, így kis dolgokon is felhúzzuk magunkat. A lényeg, hogy ezeket is mindig meg tudtuk beszélni. Egyetlen nehéz téma van az életünkben: kevés idő jut kettőnkre, magunkra” – vallotta be, hozzáfűzve: mindketten imádják a gyermekeiket, de jó lenne, ha néha nemcsak apai és anyai szerepet vehetnének fel, hanem férjként és feleségként is funkcionálnának.
Caramel hangsúlyozta, idén megpróbálnak több időt szakítani a randizásra, hogy a szikra továbbra is ott legyen kettejük közt. A tízéves Szofit és a kétéves Miront egyetértésben nevelik, mindketten ugyanazokat az elveket vallják. Mint mondja, évente talán egyszer van vita köztük a gyerekeket illetően.
„Nálunk egyébként is én vagyok a 'jó zsaru', Szilvi pedig a rossz. Ő következetesebb és szigorúbb, mint én, engem ugyanis kenyérre ken mindkét gyermekem. Abszolút nem vagyok szigorú apuka. Abban maximálisan egyetértünk a feleségemmel, hogy szükség van szabályokra, amiket nekik is be kell tartaniuk, ahogy a mindennapos, őszinte beszélgetéseket is fontosnak tarom. Szülőnek lenni a legnagyobb felelősség, jó példát kell mutatnunk a gyermekinknek, és ezt mindketten így gondoljuk; jó páros vagyunk ebben is” – mesélte az életükről.