Borbás Marcsi sírva ment férjhez
2025-03-09  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Borbás Marcsi háromszor ment férjhez, és ahogy a mondás tartja, három a magyar igazság, ugyanis az utolsó párja mellett maradt. A másik két házassága állítása szerint eleve kudarcra volt ítélve, ráadásul ezt ő maga is tudta, mégis igent mondott az oltár előtt. A műsorvezető elbizonytalanodott mindkét korábbi kapcsolatában, és tudta, végül mindkettőnek válás lesz a vége.

Borbás Marcsi háromszor ment férjhez, de azt mondja, az utolsó házassága az igazi. Már előre tudta, hogy az első két házassága kudarcra van ítélve.

Mindkét korábbi házasságánál menekült egy korábbi kapcsolatból, de ezek kellettek a jellemfejlődéséhez.

Borbás Marcsi az elmúlt időszakban rengeteget dolgozott, így egy ideje megfogadta magának, hogy igyekszik jobban odafigyelni arra, hogy lassítson a munkatempóján. A konyha szeretete és a kert iránti szenvedélye mellett televíziós műsorvezetőként is ismert, sőt ötvözte a kettőt. 2019 óta nagy sikerrel fut a Dunán és a Duna Worldön a gasztroműsora, de a magánéletéről már kevesebbet lehet tudni.

A tévés 23 éve házasodott össze Krisztics Dezső dramaturggal, azonban azt nem sokan tudják, hogy csak harmadjára sikerült megtalálnia a nagy Ő-t: az első két házasságáról hamar kiderült, hogy nem lesz hosszú életű.

Úgy alakult, hogy nagyon gyorsan férjhez mentem. Nem volt tervben. Mindig azt álmodtam, hogy férjhez fogok menni, de nincs menyasszonyi ruhám. Itt az esküvő, és nincs ruhám, és nem is volt. Igaziból sem. Váratlanul mentem férjhez. Hirtelen elhatározásból

– kezdte mesélni a tévés Kadarkai Endrének a Nőszintén című műsorban.

Tudta, hogy válás lesz a vége

Marcsi mindig olyan kapcsolatra vágyott, mint amilyen a szüleinek megadatott, harmonikus, hosszú távú házasságot akart, viszont máshogy alakult kezdetben az élete. Nemcsak a menyasszonyi ruhája hiányzott az első két esküvőjén, hanem a pozitív jövőkép is.

„Azonnal tudtam. Ott már nem lehetett mit tenni. Édesanyám odasúgta a fülembe, most már igent mondasz, majd utána elválsz. Nem volt nagy esküvő, ez volt a szerencse, tényleg csak a szűk család. Elsírtam magam. Akkor volt a bátyám első gyermeke, Dorottya egyéves. Amikor meglátta, hogy Nena – én vagyok Nena – elsírja magát, torkaszakadtából sírni kezdett, ettől én is feljogosítva éreztem magam, hogy én is sírhatok. Így utólag nagyon vicces” – ecsetelte a megdöbbentő részleteket.

A második frigy sem sikerült túl jól, Borbás Marcsi 33 éves volt, amikor ismét oltár elé állt, de előre tudta, ennek a frigynek sem lesz boldog vége.

„Ha visszagondolok, valójában mind a két házasság menekülés volt valahonnan. Mind a két esetben másik kapcsolatból menekültem. Szóval ezt gondoltam jó megoldásnak, és jól bosszút álltam. Utólag sem bánom, ezek kellettek a jellemfejlődésemhez (...) Nem szeretném magamat olyan helyzetbe hozni, hogy jól éreztem magam valakivel, aztán elkezdek azon vitatkozni vele, ez a kanál a tiéd, az az enyém. Ez rohadt megalázó és nagyon csúnya dolog” – ismerte be a műsorvezető.