Bochkor Gábor áldozatai
2023-04-03  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Bochkor Gábornak mindig nagyon szép barátnői voltak. És nem is kevés… Így aztán többen is vannak köztük, akikkel nem túl szépen szakítottak, és a harag máig tart.

Molnár Anikóval hatalmas volt a szerelem, kétszer is összejöttek, még a 2000-es évek elején. Olyannyira, hogy a szerelmes rádiós először egy sport coupét, később pedig gyűrűt ajándékozott a szép szőke lánynak.

- Gáborral esküvőt terveztünk, és sírva borultunk egymás nyakába, amikor megbeszéltük, hogy gyereket szeretnénk. Ő kezdeményezte mindkettőt, majd semmi sem lett belőle. 2005 óta pedig nem is beszéltünk egymással. Pedig hihetetlen mélyérzésű ember, aki nagyon tud szeretni, csak sajnos nem tartósan - mesélte Anikó a szakítást követően.

Az egykori Nagy Ő tévéműsorban és könyv formájában is vallott már szerelmeiről, szakításairól, valamint a reményvesztettség érzéséről. Molnár Anikó a mai napig Bochkort tartja élete nagy szerelmének – annak ellenére is, hogy a műsorvezető igyekszik távol tartani magát a botrányokban sem szűkölködő explaymate-től, és csupán élete egyik fejezetének tekinti volt kedvesét. „Gábor és köztem nincs harag, és örülnék, ha ez így is maradna. Éppen ezért felajánlottam neki, hogy - bár nincs nevesítve a könyvben - olvassa el a róla szóló részt" – óvatoskodott nemrég a Nagy Ő.

S bár előfordult, hogy a médián keresztül üzengettek egymásnak, Anikó és Bocsi a szakításuk után többé nem találkoztak. Pedig mivel mindketten a celebvilágban mozognak, lett volna erre bőven alkalmuk. Ehelyett immár 18 éve nem állnak szóba egymással.

Az akkor 24 éves Osvárt Andrea is a hűtlenkedése miatt szakított Bochkorral, még 2003-ban. Mivel a színésznőnek nem volt bizonyítéka arra, hogy párja kikacsingat a kapcsolatból, egy idegen számról küldött egy kamu sms-t Bochkornak – amire a férfi rá is harapott...

A féltékeny Andrea bosszúból össze is törte Bocsi akkor nyolcszázezezer forintot érő laptopját. Andit annyira bántották a történtek, hogy elmenekült az országból, és ezután hosszú ideig Olaszországban élt. Évekig nem is beszélt expárjával, de aztán egy műsor apropóján a végén mindketten nevetve elevenítették fel a történeteket.

Tornóczky Anitával két éven át alkottak egy párt. És mivel mindketten a médiában dolgoztak, sokszor talákoztak szétválásuk után is rendezvényeken, és szemtanúk szerint ilyenkor még évekig rendre össze is szólalkoztak.

De vele a hírek szerint mára normalizálódott a kapcsolata. Anita egyébként azt mondja róla: Gábor nehéz természetű, akihez sok megértés és türelem kell, de alapvetően érző lélek.

Dr. Demeter Alexandra is két évig volt Bocsi szerelme – de csak a négy fal között. A csinos gyógyszerészt sosem vállalta fel nyilvánosan, bár a lány szerint mindig hitegette ezzel. Annak ellenére sem, hogy Alexandra volt az, aki segített Bocsinak túllépni a sokkon, amit Várkonyi Andrea elköltözése okozott. A hölgy egyre inkább becsapottnak és elárultnak érezte magát, így a végére olyan szinten elmérgesedett a kapcsolatuk, hogy azóta sem beszélnek egymással.

- Persze, voltak nagyon szép pillanatok, főleg az elején, de kiderült számomra, hogy ez egy egészségtelen kapcsolat, ami engem megvisel - mondta a szakításukat követően Alexandra.

Azért van, aki beszél vele

Persze több volt szerelmével Bocsinak a mai napig jó a kapcsolata. Dobó Kata - aki a kilencvenes évek közepén, 20 esztendős feltörekvő színésznőként jött össze vele - még a szülinapi partijára is meghívta évekkel később.

Igaz, ezt a rádiós leginkább akkori párjának, Várkonyi Andreának köszönhette, aki jó barátnője lett Katának. És Várkonyival is nyilván, ha nem is baráti, de rendszeres a kapcsolata Bochkornak, hiszen van egy közös lányuk.

És a sportosok...

"A Magyar Rádió sportriporterét, Kis Gaál Annát 1993-ban ismerte meg Bochkor. A rádiós később öngyilkos lett. Csisztu Zsuzsával sem tartott soká kapcsolata, Bochkor korán búcsút intett a sportriporternek”.