Berki Mazsi és Krisztián idén otthon karácsonyoznak
2021-12-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Berki Mazsi több mint 1 hónapja adott életet kislányának, Berki Emma Katerinának. Ezúttal elmesélte az anyasággal kapcsolatos nehézségeket és örömöket is.

 

Az RTL Reggeli adásában elmondta, fantasztikus érzésként éli meg az anyaságot, hiszen – bevallása szerint – az ember mindig csak elképzeli, vagy eljátszik a gondolattal, hogy egyszer csak édesanya lesz, de amikor megadatik, leírhatatlan érzés keríti a hatalmába. Régóta vágyott már rá, hogy anyuka lehessen, ami 30 éves korára teljesült is.

Mazsi boldogan megemlítette azt is, hogy kislánya a minap mosolygott rá először és kivételesen nem álmában. Emma édesanyja mellett alszik a hálószobában, mert így nyugodtabb és mindkettejüknek könnyebbséget jelent.

„Jön velem mindenhova, most járunk ilyen baba spa-ba, ott már elkezdtünk úszni két hete, azt is nagyon élvezi. Sétákra szoktunk menni anyukáméknál, voltunk nagyszülőknél, voltunk dédiknél. Én egyébként is egy jövős-menős csaj voltam, nekem kérdőjel volt, hogy mi lesz majd ha megszületik Emma, de szeret velem jönni” – fűzte hozzá gondolatmenetéhez az újdonsült anyuka. Állítása szerint volt olyan alkalom is, amikor annyira fáradtnak érezte magát, hogy nem bírta kinyitni a szemét, és ha Krisztián nem segített volna, nem tudta volna ellátni a picit.

"Én azt gondolom egy apának sokkal nehezebb, mint egy édesanyának. Nagyon nagy, illetve sok elvárásunk van és Krisztián azt mondta, hogy ő múlthéten érezte meg, hogy Emma itt van és őt is számításba veszi"– hozta szóba az apa-lánya kapcsolatot Mazsi. Úgy véli, amikor elkapták a Covidot, a kicsin is átmehetett, mert volt néhány nyűgösebb napja, de azóta teljesen jól vannak.

Az idei lesz az első karácsonyuk itthon, mert eddig mindig külföldre utaztak a karácsonyi forgatagból való kiszakadás miatt. Elmondása szerint nem tud teljesen kikapcsolni a munkák mellett, mivel a közösségi médiában soha nincs munkaszüneti nap.

Itt nézheted vissza az adásrészletet:


Forrás: Blikk