Béres Alexandra elárulta a hosszú házasság titkát
2020-11-12  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Béres Alexandra és férje, Barna Krisztián hétfőn ünnepelték huszonnegyedik házassági évfordulójukat, a fitneszedző ennek apropóján elárulta hosszú házasságuk titkát.

Béres Alexandra és férje a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet következtében otthon, két lányukkal együtt ünnepelték évfordulójukat, ám ez a meghitt családi kör pont megfelelő volt számukra. A fitneszedző a Bors megkeresésére a hosszú házasságuk titkát is megosztotta.

„Először is, szerintem kell hozzá egy nagyon pici szerencse, hogy olyan embert találjunk magunk mellé, akiben megvannak ugyanazok az alapértékek, amelyek bennünk, hasonlóan kell gondolkodnunk a világ dolgairól” – kezdett bele a titokba.

Béres Alexandra úgy véli, egy hosszú és boldog párkapcsolathoz az is kulcsfontosságú, hogy fogadjuk el a társunkat úgy, ahogy van, és ne próbáljuk megváltoztatni.

„Nagyon fontos az is, hogy képesek legyünk igazán szeretni a társunkat a hi­bái­val együtt. Úgy, ahogy megismertük. Ne akarjuk megváltoztatni. Ha ezekkel az alapokkal indulunk, jó eséllyel hosszú kapcsolatunk lesz, legalábbis így gondolom” – árulta el a Borsnak Alexandra.

A fitneszedző azt is hozzátette, hogy szerencsésnek tartja magát, hogy olyan párt talált, mint Krisztián, valamint hogy együtt ilyen szép családot alkotnak.

„Egy jó kapcsolathoz kell még egy nagy adag vonzalom, tisztelet, humor és közös élmény. Krisztiánban nagyon sok olyan tulajdonság van, amit igazán szeretek. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen szép családot kaptam a sorstól, igyekszem minden közös percünket megbe­csülni” – fejezte be a jó és hosszú házasság titkát.

Forrás: Blikk