Békefi Vikiék kislánya kórházba került
2025-07-28  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Nem telt nyugodtan a nyaralás.

Hosszú, megfeszített munkával teli időszak után végre elérkezett a jól megérdemelt pihenés pillanata Békefi Viki és párja, Feng Ya Ou számára. A tehetséges énekes házaspár alig várta, hogy feltöltődjenek a horvát tengerpart varázslatos környezetében, ráadásul ezúttal különleges kíséretük is akadt: első alkalommal csatlakoztak hozzájuk Feng Ya Ou szülei is.

A családi vakáció örömteli hangulatban indult, ám már a második este meglepetéseket tartogatott számukra. Bár az utazás célja a nyugalom és a kikapcsolódás volt, az események hamar fordulatot vettek, és izgalmas történések színesítették a közös nyaralást.

Idén sem telt izgalmak nélkül a nyaralásunk…kezdte gondolatait a feleség.

Ez volt az első közös utunk Ya Ou szüleivel, amit már nagyon vártunk, és Sibenik volt a cél! Az első nap még minden szuperül alakult – megérkeztünk, kipakoltunk, csobbantunk egyet a tengerben. Aztán a második este jött a feketeleves: Lizivel magas láz miatt rohantunk a kórházba. Ez volt az első ilyen eset, és nagyon megrázott minket. De másnapra szerencsére kicsit jobban lett, és a harmadik napon már óvatosan tudtunk vele egy kis programot is csinálni. Igazi kis hős! Hihetetlenül erős volt, mi pedig még büszkébbek rá. A maradék pár nap már sokkal jobban sikerült – séták, pancsolás, hajókázás, delfinles… Szóval végül jól zárult a nyaralás, még ha megint nem úsztuk meg kalandok nélkül. Ez a mi formánk – minden évben történik valami - ecsetelte friss bejegyzésében Viki.