Baronits Gábor újra szerelmes
Már a Totem forgatása alatt izzott a levegő Baronits Gábor új szerelme, Oczella Eszter között. Nemrég pedig magukat buktatták le azzal, hogy a közösségi oldalaikon külön-külön posztoltak ugyanarról a mesés görög tengerpartról, ugyanazon a homokjárón pózolva.
Ekkortól nehéz lett volna titkolni, hogy van valami Baronits Gábor és Oczella Eszter között. A TV2 új kalandrealityjének sajtóbemutatóján kiderült, hogy a színész és a fitneszversenyző legalább április vége óta ismeri egymást, a Totem című kincskeresős versenyben ugyanis egy csapatban, a szarvasok között együtt harcol a végső győzelemért.
– A forgatás alatt látszott, hogy szimpatikusak egymásnak, de ez nem csoda, Oczella Eszter gyönyörű, kedves nő, Baronits Gábor pedig jóképű, sármos fiatalember. Mondhatjuk, hogy izzott köztük a levegő, de mindketten a versenyre koncentráltak akkor – árulta el a Blikknek egy stábtag.
Ez persze, nem jelentené egyértelműen azt, hogy a fiatalok összejöttek, hiszen a forgatás óta több hónap telt el, ám az eseményen – bármennyire szerették volna – nem tudták letagadni, hogy a forgatás óta már több van köztük puszta csapattársi kapcsolatnál. Ugyan nem vállalták fel nyíltan a kapcsolatukat, egy percre sem tágítottak egymás mellől, a röpke, gyengéd pillantások, alig észrevehető érintések azt sugallták, hogy szárba szökött a szerelmük.
A Blikk munkatársa fülét egy bizalmas mondat is megcsapta:
– Kicsim, nézd, ott a fotód! – szólt oda Baronits Eszternek, amikor meglátta a lányt a sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló mozi egyik fényreklámján.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ekkor ideje volt rákérdezni, mi zajlik közöttük. Gábor először udvariasan elhárította a kérdést azzal az indokkal, hogy nem szeretné, ha ez az esemény róluk szólna és nem a műsorról. Eszter azonban beszédesebb volt.
– A Totem forgatásán találkoztunk először, ott jóban lettünk, lelkileg közel kerültünk egymáshoz a kihívásoknak köszönhetően, amióta pedig vége lett, ismerkedünk – mosolygott Oczella Eszter, akinek a szavait végül a mellette ülő Baronits is megerősítette.
– Egyelőre valóban ismerkedünk, és kíváncsian várjuk, merre tart ez a kapcsolat – árulta el a színész, aki szinte le sem tudta venni a szemét a 2016-os Miss Earth Hungaryról, aki címéhez méltó szexi szerelésben jelent meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Totem versenyében augusztus 22-étől a TV2-n két, hírességekből álló csapat harcol egymás ellen. A szarvasok tagjai Csősz Boglárka, Oczella Eszter, Oczella Krisztina, Baronits Gábor, Hamvai PG, Nagy Zsolt Leo, Szőke Zoltán, valamint instruktoruk, Novák Zalán. Varga Ferenc vezetésével ellenük szállnak majd harcba a farkasok: Völgyesi Gabi, Horváth Csenge, Szabó Dóra, Busa Pista, Ekanem Bálint Emota, Krausz Gábor és Varga Viktor.
Forrás: Blikk