Baricz Gergő így kezeli a női rajongók közeledését
Baricz Gergő úgy véli, az X-Faktor után sokan úgy vélekedtek róla, hogy karizmatikus személyiség, de énekelni nem nagyon tud. Ezért nagy erővel vetette bele magát a hangja képzésébe.
„Fontos volt számomra a zenésztársadalom elismerése, ezért gőzerővel képeztem magam, el is végeztem a kőbányai zeneiskolát. Minőségi előadó kívántam lenni, s továbbra is erre törekszem. Sok projektben veszek részt, van saját bandám, együtt dolgozom egy popduóval, de egy rockegyüttest is erősítek. Szívügyem, hogy benne vagyok a Házhoz megy a zenede programban: járjuk a vidéket, iskolásokat ismertetünk meg a könnyűzene történetével. Megkapó pillanatok azok, amikor 7-8 éves gyerekek a torkuk szakadtából éneklik velünk az AC/DC-nótákat” – mondta Gergő, akinek a párja is szakmabeli, ennek ellenére sok hölgyrajongó érdeklődik iránta. Elmondta, hogyan kezeli a gyengébbik nem közeledését.
Próbálok megtisztelni minden közeledést, egy adott szintig. Nem árulok zsákbamacskát, egy komoly döntést hoztam, komoly kapcsolatban élek, és ezt a párom is látja és érzi. Nem féltékeny, hiszen állandóan biztosítom őt a szerelmemről és a hűségemről. Hívő emberként nem is tudom elképzelni másképp, és amúgy sem – nyilatkozta az énekes.