Aszalt szilvás pulyka dödöllével
Hozzávalók 4 személyre
A húshoz:
-30 dkg aszalt szilva
-3 dkg cukor
-80 dkg pulykamellfilé
-10 dkg bacon
-10 dkg mustár
-5 dkg méz
-2 ek olívaolaj
-2 dl tejföl
A dödölléhez:
-50 dkg burgonya
-20 dkg liszt
-2 vöröshagyma
-2 ek. zsír (olaj)
Elkészítés:
A szilvát (ha kell, kimagozzuk) kettévágjuk. A cukrot lábasban karamellizáljuk, hozzáadjuk a szilvát, 1 dl vizet, és 30 percig folyamatos kevergetés mellet főzzük lassú tűzőn. Hagyjuk kihűlni. A felét leturmixoljuk, és átpasszírozzuk egy szűrőn, majd félretesszük a tejfölhöz.
Közben a pulykamellfilét felszeleteljük, de csak minden második szeletnél vágjuk át teljesen, közötte csak bevágjuk és szétnyitjuk. Egymás mellé frissen tartó fóliára fektetjük (kinyitva), beborítjuk fóliával, és kiklopfoljuk vékonyra. Sózzuk, borsozzuk.
A bacondarabokat serpenyőben megpirítjuk, hogy szép aranybarna színe legyen, majd a pulykamellekre fektetjük. A megmaradt aszalt szilvás masszát összekeverjük a mustárral és a mézzel, majd egyenletesen elkenjük a pulykamelleken úgy, hogy a szélein maradjon üresen egy-egy 5 cm-es sáv. Hajtsuk rá a töltelékre és az aljától tekerjük fel.
A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Serpenyőben felhevítjük az olajat, és körös-körül megpirítjuk benne a húst. Sózzuk, borsozzuk, tepsire tesszük, és a sütőben még 25 percig sütjük.
A dödölleéhez a burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk, kevés sós vízben megfőzzük. Ha megfőtt, a vízben hagyva összetörjük. Hozzáadjuk a lisztet a tűzhelyen alacsony hő fölött fakanállal csomómentesre keverjük.
Meghámozzuk, apróra vágjuk vöröshagymát, a zsíron üvegesre pirítjuk, majd megsózzuk. A burgonyás masszából galuskákat készítünk 2 kanál segítségével, és a hagymás zsíron pár perc alatt aranybarnára pirítjuk. Szépen forgassuk a dödölléket, hogy minden oldaluk szépen megpiruljon (kb. 3-4 perc).
A pulykamelleket kivesszük a sütőből, 5 percet hagyjuk pihenni, majd felvágjuk. A tejfölt keverjük el a szilvapéppel, a húsra locsoljuk, köré tesszük a dödölléket.
Munka: kb. 1 óra
Fogyasztható: kb. 1,5 óra múlva