Árpa Attila négy év után szakított barátnőjével
2022-04-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A Keresztanyu sztárja, Árpa Attila és „barátnője”, Czakó Alexandra ugyan az elmúlt időszakban számos interjút adtak a boldogságukról, a Blikk információ szerint mindez színjáték volt, a színész-producer ugyanis hónapok óta nincs együtt a kedvesével, akivel négy év után szakítottak. A pár tagjai múlt héten a Story magazinnak adott közös interjúban még arról beszéltek, elképzelhető, hogy egy közös gyerekkel lesz teljes a kapcsolatuk, a múlt keddi RTL Reggeliben pedig élő adásban meséltek a kapcsolatukról úgy, mintha minden rendben lenne.

– Izgalmas, nem unatkozom – válaszolta a színésznő arra a kérdésre, milyen Attila barátnőjének lenni, még véletlenül sem jelezve, hogy esetleg gond lenne a kapcsolatukban.

Sőt, a Keresztanyuban forgatott közös jelenetük kapcsán Árpa is jelen időben nyilatkozott szerelmükről nemrég a Blikknek.

– Otthon is próbáltunk, és bevallom, annyira belejött, hogy bizony a felvétel alatt beleadott mindent – mesélte akkor nevetve Árpa, aki úgy tűnik, már ekkor nem teljesen mondott igazat, hiszen a Story csütörtökön azt írta, Árpa lesz a következő Nagy Ő, aki tévéműsorban keresi majd a szerelmet.

Minek, ha boldog kapcsolatban élne? Miért volt erre szükség? Árpa egyik ismerőse arról beszélt a Blikknek, hogy Attila így akarta segíteni Alexandra színészi karrierjét.

– Elég jó kapcsolatrendszere van a sorozatok világában, hiszen – amellett, hogy ő maga is sorozatsztár – a filmes, produceri munkái miatt szinte mindenkit ismer. Ismerősi körben úgy mesélte, ő segítette hozzá, hogy két sorozatban is szerepelhessen a barátnője, az egyikben közös jelentük is volt. Szerencsétlenül vette volna ki magát, ha a forgatásról úgy nyilatkoznak, már nincsenek együtt, ezért fent akarták tartani a látszatot, ameddig lehet, ráadásul jobban is hangzik, hogy Árpa Attila kedvese, mint volt barátnője – mesélte a Blikknek egy közeli ismerős.

Érdekes, a Reggeliben még kifejezetten arról beszéltek, hogy Alexandra nem akarta kihasználni Árpa ismertségét.

– Kifejezetten azt mondta, nem szeretne velem sok helyen mutatkozni, azért, hogy ne Árpa Attila barátnőjeként csináljon karriert, hanem önállóan – jelentette ki a műsorban Attila.

Forrás: Blikk