Árpa Attila elárulta, van-e jelenleg párja
2023-01-13  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Árpa Attila kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogy jelenleg van-e valaki az életében, illetve mennyire vágyik hosszan tartó kapcsolatra. A Nagy Ő szerint az is lehetséges, hogy már találkozott az igazival, csak még nem tud róla.

Árpa Attila pár napja jelentette be, hogy elhagyja az országot, Indiába repül. Azóta meg is érkezett Mumbaiba, ugyanis egy nagyobb szerepet kínáltak neki egy bollywoodi indiai filmben. A Nagy Ő óta sokan kíváncsiak arra, vajon rátalált-e már az igazira, vagy szingliként éli a mindennapjait. E kérdésekre most megadta a választ.

„Egyedülálló vagyok jelenleg. Nem azért, mert így szerettem volna, hanem egyszerűen így hozta az élet, és rengeteg munkám, külföldi forgatásaim vannak. A TV2-ben látott, A Nagy Ő című műsora után közvetlenül az Egyesült Államokba utaztam, jelenleg pedig Indiában, Mumbaiban forgatok” – mondta a színész.

Attila nevében jó néhány kamuprofilt hoztak létre a műsor leforgatása után a társkereső oldalakon. Elmondása szerint nagyon sok nő ír neki, de nem ismerkedés céljából, hanem kedves üzenetekkel, bókokkal halmozzák el. Többeknek is tetszett a műsor, és az, ahogy viselkedett a hölgyekkel. Mindez nagyon jól esik a színésznek.

„Igyekeztem bemutatni azt, hogy a felgyorsult világ ellenére lehet a mai napig is stílusosan, romantikusan, érzékien ismerkedni hölgyekkel. A metoo korában egy ilyen műsort indítani elég bátor dolog. Negatív visszhanggal indult, de mára szerintem már nagyon sokan látják, hogy ez egyáltalán nem a jelenlegi mozgalmak és egyenlőségkövetelések ellen ment, hanem talán még segítette is azokat” – fejtette ki, majd leszögezte: nemcsak a nők és férfiak egyenlőséget érti ezen, hanem azt is, hogy igyekezett a műsorban az összes hölggyel ugyanúgy bánni.

Attila úgy érzi, ha most lépne be a nagy szerelem az életébe, nem venné észre. Sőt, elképzelhetőnek tartja, hogy már meg is érkezett, csak nem tud róla. Mint mondta, repülőutakon sem ismerkedik, inkább antiszociálisabb típus.

„Abban hiszek, hogy a nagy ő valahol vár rám, a műsort is ezért vállaltam el. Vagyunk 8 milliárdan a Földön, de nem biztos, hogy ebben az életben még fogok találkozni vele, de az is lehet, hogy találkoztam vele, csak elengedtem. Sokszor azt érzem a nőkön, akik mégis csak megkísérlik az ismerkedést, mintha egyfajta trófeaként tekintenének rám. Ez fordítva szokott lenni, régen én gyűjtöttem a trófeákat. A karma igazi szemétláda” – részletezte a sármos színművész, majd így folytatta:

„Az én egyetlen, igazi nagy szerelmemmel, Amirával amikor csak tudok, találkozom. Kollégista, így csak hétvégente látom, és akkor még nem beszéltem a család többi részéről, a barátaimról, avagy arról, hogy esetleg magamra is szánjak egy kis időt. Szóval, ha ezt így mind összeadjuk, kiderül, konkrétan nem nagyon lenne most helye senkinek az életemben, amit nagyon sajnálok. Örülnék, ha lenne egy párom, de az ismerkedés folyamata jelenleg nem igazán fér bele az életembe” – jelentette ki a Borsnak, hozzáfűzve: vannak próbálkozások, de komoly kapcsolatra egyelőre nem lát esélyt.