Áll a bál a pénz miatt Fecsó és Vasvári Vivien között
2020-01-28  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Hatalmas vita robbant ki Vasvári Vivien (29) s válófélben lévő férje, Szegedi Fecsó (40) között a pénz miatt. A modell közösségi oldalán számolt be arról: „nem nagyon kap gyerektartást”. Az egykori sztárpárnak egy közös gyermeke van, Edward, aki áprilisban lesz kétéves.

Vivien a nyáron vetett véget kapcsolatuknak, s bár rövid ideig rendeződött viszonyuk, a válási papírokat és a gyermek elhelyezéséről szóló megegyezést nem írták alá. A Feleségek luxuskivitelben sztárjának kijelentése után Fecsó megkereste a Blikket, mert szerette volna tisztázni a helyzetet.

"Vivien hazudik! Két hete aláírtam a végleges papírokat, amelyben az áll, havi kétszázötvenezer forint gyerektartást fizetek neki. És mivel a cégem nemrég épített egy lakóparkot, ott egy lakást megvettem a fiam nevére. Vivinek haszonélvezeti joga van rajta, és azt beszéltük meg, hogy kiadja, a bevételét pedig Edward iskoláztatására fordítja. Nagyvonalú és korrekt voltam, hiszen ez így közel havi félmillió forintot jelent. Mások ennyi pénzből négy gyereket tartanak el" - kezdte Fecsó, aki annak ellenére, hogy nincs megállapodás, mert Vivien nem írta alá a papírokat és nem adták be a bíróságra, szeptember óta havi 150 ezer forintot utal feleségének.

Az ügyvédem javasolta, hogy ennyi pénzt utaljak, amíg nem állapodunk meg. Gondoskodom a gyerekemről, semmiben nem kell hiányt szenvednie. Eddig sokat nyeltem, de ezt már nem tűröm. Sok pénzt adok neki, de ő visszamenőleg el akarja kérni a két gyerektartás különbözetét. Nem fizetek azért, hogy magára költse.

 

A Blikk megkereste Vivient is, aki máshogy látja a történteket.

"Egyelőre nincs Edward nevén a lakás, így abból nincs bevétel. Az sem igaz, hogy ő most gyerektartást fizet, ugyanis nem ilyen jogcímen utal, jelenleg csak Edward bölcsődéjét fizeti. Nem magamnak akarom ezt a pénzt, hanem a közös gyermekünkre költeném" – magyarázta Vivien.

Legyen már vége ennek! Bele se mentem volna a vitába, de nem engedem, hogy valótlanságot állítson. Azért, mert kicsinyes, és nem akar fizetni, nem hagyom magam. Lehet, hogy két hete aláírta a papírt, de nekünk csak két napja küldték át. Nem igazán vagyok kisegítve azzal az összeggel, amit most utal, ennyibe kerül Edward bölcsődéje és pelenkája, minden mást nekem kell megvennem. Fél éve egyedül tartom el a gyermekeimet, pedig nem csak magamnak szültem.

 

Tavaly nyár vége óta nem sikerült megállapodniuk, és békében elválniuk. Pedig Vivien új életet kezdett, ismét rátalált a szerelem, és boldogabb, mint valaha, Fecsó sem búslakodik. Az anyagiak mégis megmérgezik kapcsolatukat, ha nem sikerül megegyezniük, a bíróságon kell harcolniuk igazukért.

A Blikk úgy tudja, a pár a házasságkötés előtt megállapodott, hogy válás esetén Fecsó mekkora gyerektartást fizet. Ha nem egyeznek meg, Vivien visszamenőleg követelheti a különbözetet, ennek megítéléséről a bíróság dönthet.

"A törvényben meg van határozva, visszamenőleg maximum hat hónapra lehet igényt tartani a gyerektartás összegére, jelen esetben a különbözetre. Itt a korábbi megállapodáson alapul a követelés. Amennyiben a feleknek nem sikerül megegyezniük, bíróságra mehetnek, hogy rendezzék a nézeteltérést" – mondta dr. Horváth György ügyvéd.

Forrás: Blikk