Albert herceg körül már megint áll a bál
2021-01-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Monaco — Ünnepi botrány: harmadszorra is apasági per elé nézhet II. Albert monacói herceg (62). Bár az elmúlt napok a legtöbb embernek a szeretet és a család jegyében teltek, a monacói uralkodó igencsak gondterhelt időszakot tudhat a háta mögött, egy titkos szeretője miatt ugyanis várhatóan 2021-ben újra bíróság elé citálják egy apasági per ügyében.

Albert, akinek más kapcsolataiból már két „törvénytelen” gyermeke van, a kiszivárgott információk szerint a kétezres évek elején kapcsolatban állt egy brazil nővel, akitől 2005. július 4-én egy kislánya született.

Ennek a hírnek a nyilvánosságra kerülése a herceg családja számára azért is lehet különösen fájdalmas, mert a családfő akkoriban már találkozgatott jelenlegi feleségével, a korábbi olimpikon úszónővel, Charléne monacói hercegnével (42).

A családi számára szeptemberben derült ki először az ügy, amikor Albert váratlanul levelet kapott egy tizenöt éves lánytól, aki írásában édesapjának nevezte őt, és számonkérte rajta, hogy miért nem vett részt soha a nevelésében.

"Soha nem értettem, hogy miért kellett apa nélkül felnőnöm, most pedig, hogy megtaláltalak, te nem akarsz látni engem" – írta levelében a kétségbeesett gyermek.

A kínos ügyben a jogi papírokat már be is nyújtották a bíróságon, a felperes ügyvédei pedig felszólították a herceget, hogy akárcsak korábbi törvénytelen gyermekei ügyében, ezúttal is végeztessen el DNS-tesztet. A tárgyalásra 2021 februárjában kerül sor az olaszországi Milánóban. Albert és családja ennek ellenére próbálta a lehető legvidámabb körülmények között megélni az ünnepeket, közösségi oldalaikon több fotót is megosztottak a szentestéjükről, amelyeken valóban felhőtlenül boldognak tűntek, ám a herceg feleségének új külseje miatt többen nem tudtak szó nélkül elmenni.

Charléne ugyanis a fél fejét kopaszra borotváltatta, ami nemcsak az uralkodói etikett terén hagy kívánnivalót maga után, de azt is jelezheti, hogy a hercegné pokoljárásként éli meg a mostani időszakot.

Magánéleti botrányok

1992-ben a pincérnőként dolgozó, házas, Tamara Rotolo nevű amerikai nő azt állította, hogy született egy lánya, akinek maga a herceg az apja, igazának bebizonyítása érdekében pedig pert is indított az uralkodó ellen. Az ügyet 1993-ban tárgyalták volna, ám az amerikai bíróság visszadobta az esetet. Végül 2006-ban egy DNS-teszt megerősítette, hogy a lánynak valóban Albert az apja, a herceg pedig nyilvánosan is elismerte a gyereket, azonban nem ez volt az egyetlen ilyen ügye. Nicole Coste az Air France légitársaság légiutas-kísérője volt, amikor 1997-ben megismerte Albert herceget. Nicole 2003-ban terhes lett, történetüket pedig egy 2005 májusában adott interjúban teregette ki.

Forrás: Blikk.hu