Ada elárulta, vállalna-e újra gyermeket
2021-03-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Pintér Adrienn, azaz Ada nyáron házasodott össze szerelmével, Mátéval. Bár roppant kockázatos, mégis úgy döntöttek, közös gyermeket vállalnak.

 

Az egykori műsorvezető elmondta, eleinte nagyon rosszul viselte várandósságát, az első trimeszterben az összes tünetet produkálta: szédült, émelygett, hányingere volt, a szagoktól megfájdult a feje és az ájulás kerülgette.

Amikor Ada 15 éves ikergyermekeivel volt várandós, a HELLP-szindrómával kellett megküzdenie - nem kizárt, hogy ez a komplikáció mostani terhessége alatt is kialakulhat.

"A 24. hét után gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet, akár a szülés után is, velem a 32. hét után történt meg. Hogy nehogy most is így járjak, átestem egy csomó vizsgálaton, mindennap Aspirint szedek és négyhetente járok orvoshoz" - mesélte a Bestnek adott interjúban.

A Nürnbergben élő kismama nőgyógyásza magyar, így könnyen szót ért orvosával - fiait császárral hozta világra, tavaszra várt kislányánál pedig szintén programozott császárszülésre számítanak. Elárulta, ha lehetőségük lesz rá, kislányuk német állampolgár lesz.

 

A koronavírus miatt párja, Máté nem vehetett részt a vizsgálatokon, és kislányuk születésénél sem lehet majd jelen.

Ada arról is beszélt, hogy szeretne-e még babát a jövőben: a 38 éves műsorvezető úgy döntött, nem vállalna több gyermeket.

Forrás: Blikk