Ábrahám Edit és Andorai Péter szerelmük legendás volt
2023-07-20  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Különleges kapcsolatot ápolt volt férjével Ábrahám Edit. A színésznő és Andorai Péter házassága csupán néhány évig tartott, ám – már csak a fiúk, Péter miatt is – a szakítás után is jóban maradtak egymással. Olyannyira, hogy a 2020-ban elhunyt színművész a karrierjében is támogatta, biztatta a Barátok közt egykori Berényi Klaudiáját.

– Tulajdonképpen mindig azt éreztette velem, hogy eljön az én időm. És igaza lett. Nagyon pozitívan reagált a Barátok köztben játszott szerepemre; engem sokszor többen megismertek, mint őt, ami engem zavart, de őt soha. Egy pillanatig sem volt féltékeny, én egy kicsit rá igen, olyan értelemben, hogy egy óriási színészegyéniség volt – mondta a Palikék világa by Manna című műsorban a színésznő.

Abban, hogy szépen váltak el, Edit szerint nagy szerepet játszott, hogy a fiúk érdekeit tartották szem előtt.

Kicsi volt a fiúnk, és mindenképpen azt akartam, hogy ne érezze meg a különválásunkat. Persze, mint az ilyen gyerekekben általában, benne is örök lehet az apahiány, mert nem élt velünk a volt férjem. De nem lett deviáns ember, nem jött semmi olyasmi az életébe, ami ezt erősen jelezte volna. Amikor a fiam felnőtt, akkor kerültek igazán közel egymáshoz

– fogalmazott Ábrahám Edit.