A szerelmet nyugdíjas korban is meg lehet találni?
2022-01-13  /  Szerző:   /   Ajánló
Az utóbbi évtizedek populáris kultúrájában a szerelem körülbelül úgy jelenik meg, mint az élet értelme, amely folyamatosan magas adrenalin és dopamin szinten tart minket és az életben minden mást háttérbe szorít. A romantikus filmek és vígjátékok főszereplői általában fiatalok: tinédzserek, 20-on vagy 30 évesek, esetleg középkorúak (40-esek). Ebben a témában sem jelennek meg idősebbek, nyugdíjasok a színen legtöbb alkalommal (szerencsére vannak üdítő kivételek, mint a 2012-es francia Amour (Szerelem) című film, amely egy 80-as éveikben járó pár életét mutatja be), de ez nem azt jelenti, hogy a szerelmet nem lehet megtapasztalni – vagy akár megtalálni a nyugdíjas évek, évtizedek során.

 
Évtizedek után is túlélhet a szerelem?
 
A tinédzser korban egy-egy párkapcsolat, már ha szabad a járást ezzel a névvel illetni, lehet, hogy csak néhány rövid napig tart. Csakúgy, mint néhány celeb házassága… Az ilyen rövid kapcsolatok az idő múlásával, a középkorúak körében ritka, nyugdíjas korban egészen az.
Talán érdekesebb és fontosabb kérdés az, hogy hogyan is lehet a lángot megőrizni és nem hagyni, hogy a szerelem eltűnjön, kialudjon. Erre könyvtárnyi irodalom létezik a self-help (önsegítés / saját erőből boldogulás), a pszichológia és más területekről is. Egyrészről ártani nem sokat árthat ezek olvasása, de amikor egy olyan cikket, blog bejegyzést vagy könyvet találunk, amely három, öt vagy nyolc pontban ígéri nekünk az örökké (vagy évtizedekig) tartó szerelmet, akkor azért ne feledkezzünk el arról, hogy mindnyájan mások vagyunk: és ez nemcsak ránk, hanem életünk párjára is igaz.
Az, hogy a mi személyes párkapcsolatunk működik, abban nyilvánvalóan nagy szerepe van annak, hogy a férfiak a Marsról, míg a nők a Vénuszról jönnek (ez egy könyv címe John Gray amerikai szerzőtől és párkapcsolati tanácsadótól), de a saját történetünk, múltunk, kapcsolatunk a szüleinkkel, barátainkkal stb. még sokkal fontosabb is lehet. Ezt nem fogjuk megtalálni egy általános leírásban, azonban egy személyre szabott tanácsadó: legyen szó párkapcsolati szakemberről vagy más párkapcsolati terápiáról esetleg pszichológusról, ez már egészen más módon segíthet.
 
De legvégső soron mi a szerelem?
 
Elsőre a szerelem és például a boldogság szavak olyanoknak tűnnek, mint mondjuk az asztal vagy a macska: úgy gondolunk rájuk, hogy pontosan tudjuk, miről is beszélünk, azonban, amikor egy kisgyerek megkérdezi, mitől asztal egy asztal vagy mitől macska egy macska, nem könnyű pontos választ adni. Azonban míg egy macskára vagy asztalra gondolva a kollektív elménk, gondolkodásunk valószínűleg nagyon hasonló dolgokra asszociál, ez szerintünk nincs így a szerelemmel vagy a boldogsággal kapcsolatban.
Ha a szerelem az, amit a legutóbbi amerikai videóklipben látunk egy 14, 18 vagy 22 éves popsztártól, akkor lehet, hogy ezt az ember soha vagy csak nagyon rövid időre tapasztalja meg az életében.
Ha azonban a szerelem a kölcsönös tiszteleten, jó közös életen és közös élményeken alapul, akkor azért szerencsére lehet örökké – vagy legalábbis évtizedekig tartó szerelmet találni falun, kisvárosban, városban is. És nemcsak Amerikában, hanem kis hazánkban is.
A boldogságról pedig érdemes annyit megjegyezni, hogy boldognak lenni és folyamatosan, mindig jól érezni magunkat sok kultúrában egyáltalán nem ugyanazt jelenti. A jó élet az utóbbi évezredekben egészen más módokon lett definiálva. Lehet, hogy a 21. századi, nyugati értékek nagyon jól lefedik a mi igényeinket, de lehet, hogy érdemes egészen máshol keresgélni, akár Epikurosztól vagy más ókori görög gondolkodóktól kezdve.
 
Nyugdíjas korban is meg lehet találni az igazit?
 
A nyugdíjas korra gondolva sokan a nyugodt, munka nélküli időszakot képzelik el, de nagyon sok szempontból ez az időszak az újrakezdések időszaka is. A fészekelhagyás (amely angolul szindrómaként „empty nest syndrome” néven fut) időszaka sokaknál párosul magányossággal és gyász érzésével is. Ez az időszak több párnál válással is jár: a gyerekek kirepülése bekövetkezhet 18-19 éves korukban, amikor egyetemre mennek, de akár jóval később is. Sokan anyagi okokból a 20-as éveik egészét is otthon töltik.
Ha pedig valaki az 5. X után kell, hogy megtalálja az igazit, ez nem azt jelenti, hogy a küldetés lehetetlen. Igaz, hogy az interneten mindent meg lehet találni, de olyan történetekből is bőségesen akad, magyar és angol nyelven is, amikor 80 felett talált egymásra egy pár, méghozzá egy idősek otthonában. Sőt, olyan is történt már, hogy szövevényes kapcsolatokon át valaki az idősek otthonába költözött be 80 év feletti szerelméhez.
A KSH adatai alapján a 60 év felettiek között 20%, tehát minden ötödik személy magányos és meghittség nélkül él, ami hiányzik neki: bár minden bizonnyal szokatlanabb és talán nehezebb is, ekkor is meg lehet találni az igazit.
 
Fontosak az anyagiak a nyugdíjas években is?
 
Az, hogy pontosan mi szükséges ahhoz, hogy megtaláljuk az igaz szerelmünket a nyugdíjas években vagy ahhoz, hogy a szerelem lángját évtizedeken keresztül ébren tartsuk, nem fogunk néhány pontos útmutatót adni.
Azonban vannak olyan külső körülmények, amelyek megkönnyíthetik a dolgunkat ahhoz, hogy az olyan értékekre fókuszáljunk, amelyekben valóban hiszünk. Például a boldog párkapcsolatra, szerelemre.
Az egyik ilyen dolog az anyagi biztonság. Bár a szerelem sokszor valamilyen földöntúli, szinte természetfeletti érzésként van definiálva napjainkban (nem úgy, mint a középkor egyes időszakaiban, amikor egész egyszerűen betegségként határozták meg, hiszen többek között elvonta a figyelmet a család akaratáról és a kemény munkáról), de ahhoz, hogy a szerelmi, párkapcsolati létünk kiegyensúlyozott és boldog legyen, az anyagiak óriási segítséget nyújthatnak.
 
Mik a kilátások a nyugdíjas évekre az anyagiak szempontjából?
 
A jelenlegi átlagos nyugdíj havi nettó (kézhez kapott) 145.000 Ft körül mozog, míg a medián nyugdíj (tehát az átlagos nyugdíjas nyugdíja) körülbelül 127.000 Ft. Azonban szerencsére vannak módszerek, hogy ezt az összeget megnöveljük.
 
Milyen módszerekkel lehet magasabb nyugdíjat elérni?
 
Az állami öregségi nyugdíjat csak több munkával vagy magasabb fizetéssel (azaz magasabb járulékokkal) lehet növelni. Azonban vannak más módszerek is, mint a nyugdíj előtakarékosság, amelynek három államilag támogatott válfaja a nyugdíjbiztosítás, a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ) és az önkéntes nyugdíjpénztár (ÖNYP).
Ezek magukban természetesen nem helyettesítik a saját lakás jellegű ingatlan, vagyis otthon megvételét egy élet munkájával és a pénzügyi tudatosság jelenlétét, de már kisebb összegektől is (például havi néhány ezer forintos önkéntes nyugdíjpénztár vagy havi 10.000 Ft-os nyugdíjbiztosítás) a megtakarítás / befektetés hozamainak hála nagyon másképpen indulhat a nyugdíjas időszak.
Akár egy új autó ára is a számlánkra érkezhet nyugdíjba vonulásunk napján, ha korán (legalább 10 évvel a nyugdíjunk kezdete előtt) elkezdünk megtakarítani, egy jó terméket választunk és igénybe vesszük a kamatos kamatok adta lehetőségeket és az állami személyi jövedelemadó (SZJA) visszatérítést is.
Ahhoz, hogy a nyugdíj előtakarékosságokban megtaláljuk a számunkra lehető legjobb ajánlatot, érdemes lehet egy független szakértőt felkeresni egy ingyenes személyes vagy konzultációra. Így kb. egy óra alatt többet megtudhatunk erről a témáról, mintha a neten hosszú órákig böngésznénk fizetett tartalmakat.