A babájuk elvesztése miatt Hajdú Péterék félretették a házasságkötést
2020-12-31  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Az eljegyzés ugyan megtörtént, esküvőt mégsem tervez jövőre Hajdú Péter (45) és kedvese, Eszter (25)! Mint mondják, a legfontosabb, hogy egymás mellett lehessenek, minden más eltörpül azután a tragédia után, amelyen az elmúlt hetekben keresztülmentek.

 Ahogy a Blikk megírta, Esztert élet és halál között lebegve vitte kórházba a kedvese: a fiatal lány hasürege vérrel telt meg, miután elvetélt. Feldolgozhatatlan trauma, amely őket érte, de most minden eddiginél jobban összetartanak.

– Nagyon örülök, hogy ez a karácsony így telt, együtt, szeretetben, bele se merek gondolni, hogy akár másképp is alakulhatott volna. Eszti szerencsére jobban van, fel tudott töltődni valamennyire az ünnepek alatt, sokat volt a családdal, ami jót tett a lelkének – árulta el a Blikknek Hajdú Péter, aki kérdésünkre, hogy tartják-e a hagyományt és az eljegyzést követő egy éven belül feleségül veszi-e szerelmét, meglepő választ adott.

– Teljesen őszintén, de szóba se került közöttünk az esküvő, nem tervezünk jövőre lagzit. A vírushelyzet miatt nem is lehet szerintem most ezen gondolkodni, a másik pedig, hogy most arra koncentrálunk, hogy túljussunk ezen a nehéz időszakon, ami az év végén ért minket. Eszter egészsége fontosabb az esküvőnél – tette hozzá a producer, akinek szavait menyasszonya is megerősítette. Hajdú azt is elmondta, hogy természetesen semmi sincs kizárva, az első esküvőjét is két hónap alatt szervezte meg.

– Még annak sem jártunk utána, lehet-e templomi esküvője, mert neki volt már egy. Én a világon a legboldogabb nő voltam, amikor idén, a 25. születésnapomon eljegyzett, nekem nem fontos, hogy kitűzzük az esküvő dátumát – mondta Eszter, akitől azt is megtudtuk, hogy nemrégiben varratszedésen is volt és szépen gyógyul a petevezeték-eltávolító műtét után.

– Úgy érzem, már visszanyertem az erőmet, egy ilyen beavatkozásból könnyen fel lehet épülni, és a lelkem is gyógyulgat, ebben sokat segített a család. Ez a karácsony a logisztikáról szólt, de megérte a fáradságot, hogy mindenkivel együtt lehessünk. Miután viszont lement az ünnepi hajrá, szeretnénk pár napra kettesben elvonulni a Balatonon, pihenni, mert nagy tervekkel indulunk neki a jövő évnek – árulta el Eszter.

A pápától kell engedély

Amit Isten összekötött, ember szét nem választhatja. Ezért is állnak hosszú procedúra előtt azok a párok, akik egyházi esküvőt szeretnének, ám korábban bármelyikük már Isten színe elé állt a választottjával. A pápa közbenjárása kell ahhoz, hogy a jegyesek ismét templomban köthessék össze életüket. Az egyházfő kivizsgálja a korábbi kapcsolatot, és érvénytelenítheti, a részleteket pedig titokban tartják.

Forrás: Blikk.hu