7 jel, hogy ideje megismerkednetek egymás szüleivel
Minden párkapcsolatban komoly mérföldkőnek számít megismerkedni a másik szüleivel. Már az első találkozás után szorosabbá válik a pár tagjai között a kötelék, főleg, ha a szülőkkel is sikerül elsőre megtalálni a közös hangot.
Ha még bizonytalan vagy abban, hogy nálatok eljött-e már az ideje ennek a bizonyos bemutatkozásnak, akkor az alábbi jelek segíthetnek megtenni a következő lépést.
1. Valódi párkapcsolatban éltek.
Már hosszabb ideje együtt vagytok monogám kapcsolatban, nem randiztok mással, megbíztok egymásban. Mindkettőtöknek van már fogkeféje a másik lakásán, és talán az összeköltözés gondolatát fontolgatjátok. Egy kívülálló számára is egyértelműen látszik, hogy egy pár vagytok.
2. Ismeritek már egymás közeli barátait.
Egy kapcsolat komolyságának fontos jelzése lehet, ha a közeli barátaitoknak már bemutattátok egymást. Ők tekinthetők az első szűrőnek, a szülőket megelőzően.
3. Találkoztál már a párod testvérével (nagybátyjával, unokatestvérével)
Mindegy, hogy csak véletlenül futottatok össze a boltban, vagy csak Téged is elhívott a bátyjával közös programjára, ha itt minden jól ment, akkor miért ne ismerhetnétek meg végre egymás szüleit is?
4. Ha büszke vagy a párodra
Ha őrülten szerelmes vagy, és büszke az emberre, aki melletted áll, akkor mindenkivel szeretnéd megosztani a boldogságodat. A hozzád legközelebb állókkal is. Ha úgy érzed, hogy rátaláltál a nagy Ő-re, akkor nincs mire várnod a bemutatásával.
5. Már a közös jövőt tervezitek
Mindenképpen erős elköteleződést jelent, ha egy pár mindkét tagja jövőképében ott szerepel a másik. Ha közös célokat és álmokat tűztök ki magatok elé, akkor nem kérdés, hogy meg akarjátok ismerni egymás szüleit is. Itt már csak az a kérdés, hogy mikor. Ebben az esetben jobb minél előbb.
Ezt is olvasd el! - 5 tanács, hogy mit tegyél, ha a párod szülei nem kedvelnek?
6. Nem félsz a bemutatkozástól
Ha egyikőtök sem zárkózik el egy közös ebédtől a szülőkkel, és nem tartjátok rémisztőnek még a gondolatát sem, akkor nincs mire várnotok vele. Jobb hamarabb túlesni rajta, és utána már csak egymásra koncentrálhattok.
7. Biztos vagy benne, hogy mindenki készen áll erre a napra
A szülők is. Hiszen egy ilyen találkozás nem csupán az új partnernek lehet félelmetes. A szülők is a legjobbat szeretnék a fiuk/lányuk számára, így izgulhatnak amiatt, hogy milyen lesz a választott. Megfelel-e majd a kívánalmaiknak, és boldoggá képes-e tenni a gyereküket. Ha úgy érzed, hogy mindenki örömmel és várakozással néz az ismerkedés felé, akkor már egyeztetheted is a megfelelő időpontot.
Egy párkapcsolatban nem célszerű elkapkodni a dolgokat, jobb hagyni, hogy minden menjen a maga természetes útján. Amikor eljön az idő, hidd el, érezni fogod, hogy meg kell tenned, és nem lesz benned több kétely. Már csak az a kérdés, hogy Te készen állsz rá?