6 film, amit minden anyának látnia kell
2020-05-03  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

Mindenkinek jó szórakozást ígérnek az alábbi összeállítás romantikus és vicces filmjei, melyek között akadnak elgondolkodtatók és hangosan nevetősek egyaránt. Ám függetlenül attól, hogy sírunk vagy hahotázunk, miközben nézzük őket, egy dolog mindenképpen közös bennük: kihagyhatatlanok.

Ha beüt az élet /Life Happens, 2011/

Krysten Ritter, Kate Bosworth és Rachel Bilson a főszereplői ennek a szellemes és szórakoztató vígjátéknak, mely a szinglilétről, a barátságról és az élet váratlan fordulatairól szól. Amikor Kim (Ritter) egyéjszakás kalandja nem várt terhességgel végződik, a lány és lakótársnői, Deena (Bosworth) és Laura (Bilson) hirtelen teljesen új helyzetben találják magukat. Kim a szülés után újra randizni kezd, ám meg kell küzdenie az egyedülálló anyák minden gondjával, és folyton retteghet, hogy a pasik elmenekülnek tőle, ha meghallják, hogy van egy gyereke.

Édesek és mostohák /Stepmom, 1998/

Isabelnek, a tehetséges divatfotósnak meggyűlik a baja élettársa, Luke gyermekeivel. Luke ugyanis két gyermek apja, volt neje, Jackie ráadásul a mamik mintaképe. A két nő között tehát korántsem felhőtlen a kapcsolat. Időtlen-időkig is tarthatna az állóháború, ha tragikus fordulat nem következne be. Jackie-ről kiderül, hogy halálos beteg. Isabelnek tehát mindent meg kell tanulnia tőle, hogy vállára vehesse a család gondját.

A szív bajnokai /The Blind Side, 2009/

Michael Oher (Quinton Aaron) élete nem könnyű. Nem elég, hogy fekete bőrű, ráadásul aluliskolázott, nagydarab srác, szegény és hajléktalan, az anyja drogfüggő, az apját meggyilkolták. Felfigyel rá egy fehér, jómódú házaspár, akik úgy vélik, jó amerikai foci játékos lehet belőle, így kikerül a gettóból. Michael mostohaszülei saját fiukként nevelik őt, s mivel tényleg tehetséges, gondosan egyengetik sportkarrierjét. Michael, termete ellenére, gyors és szívós, ezért hamar a főiskolai bajnokság igen kiváló védőjátékosává válik.

Ó, Anyám! /Snatched, 2017/

Emilyt (Amy Schumer) kirúgja a pasija, ő meg azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pedig a világ csak ezután dől össze. Éppen egzotikus vakációra indultak volna volt pasijával, ezért a magára maradt lány jobb híján rábeszéli túlaggódós, szuperóvatos anyukáját (Goldie Hawn), hogy ő utazzon el vele Dél-Amerikába. Viszont nem bírják elviselni egymást, és ezt meg sem próbálják letagadni. A botrányos utazás azonban csak a kezdet, mert még el is rabolják őket. Ha ki akarnak jutni a dzsungelből, anya és lánya kénytelen összefogni, amihez viszont hihetetlen és elképesztően vicces kalandokat kell kiállniuk.

Rossz anyák /Bad moms, 2016/

A film egyik főszereplője (Mila Kunis) látszólag tökéletes életét éli: vannak gyermekei, szép otthona, lenyűgözően dögös kinézete, és még a karrierje is sínen van. Mindennek azonban ára is van, hiszen a rengeteg munka és elkötelezettség kimerültté teszi őt. Annyira, hogy már minden vágya az, hogy elszakadhasson mindettől. Két másik hasonló sorsú anyukával kiegészülve úgy határoznak, hogy maguk mögött hagyják hagyományos feladataikat, és szabadságra mennek a mindennapokból. Ráadásul olyanra, melyet leginkább a mértéktelen szórakozás és az élvezetek hajszolása jellemez. Ha tetszett a Rossz anyák, 2017-ben elkészült a folytatás is, a Rossz anyák karácsonya (Bad moms christmas). Ezt se hagyjuk ki!

Anya, lánya, unokája /Georga Rule, 2017/

Rachel (Lindsay Lohan) egy igazi lázadó tinédzser: iszik, bulizik, káromkodik. Amikor a lány autóbalesetet okoz, alkoholista anyja, Lilly (Felicity Huffman) számára végleg betelik a pohár. Mivel nem tudja kihez adni az izgága lányt, Lilly kénytelen visszatérni arra a helyre, ahova a legkevésbé sem vágyott: édesanyja idaho-i farmjára. Így kerül Rachel egy csendes mormon faluba nagyanyjához, Georgia-hoz (Jane Fonda), aki nem az a tipikus aranyos nagyi. Ő szigorú szabályok szerint él. Számára Isten az első, ezután következik a munka. Meg is gyűlik a baja nagyszájú unokájával. Rachel egy pillanat alatt felrázza az álmos kisvárost, és ahogy telik az idő, Georgia is kezdi megérteni, honnan ered a fiatal lányban oly erősen munkáló düh. Szörnyű családi titokra derül fény, melynek hatására még Lilly is visszatér a kisvárosba, hogy meggyőződjön róla, igaz-e a dolog. A három nő számára itt a megfelelő alkalom arra, hogy rendezzék vitás dolgaikat, és megpróbálják megérteni a másikat.

Forrás: Activebeauty