5 mondat, amit a férfiak imádnak hallani
2021-01-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Nincs két egyforma ember, és így két egyforma férfi sem, bármennyire is szeretnénk néha őket egy kalap alá venni. Ugyanakkor létezik néhány olyan pont, amelyben nagyon is hasonlítanak egymásra.

Az alábbi 5 mondatot kivétel nélkül, mindegyikük szívesen veszi, különösen akkor, ha élete párjának szájából hangzik el. Hogy melyik ez az 5 mondat?

1. „Melletted biztonságban érzem magam.”

Már a gyerekkori meséinkben is mindig a hős lovag mentette meg a hercegnőt, aki a legnagyobb baj közepén megérkezett hófehér lován, és lekaszabolta az ellenséget. Bármennyire is tündérmese mindez, a férfiak a valóságban is ösztönösen védelmezik mindazt, ami az övék, és azokat az embereket, akik fontosak a számára. Ezért, ha elmondod a párodnak azt, hogy mennyire biztonságban érzed magad mellette, azzal nem csupán a hiúságának fogsz legyeskedni, de még inkább védelmezni és szeretni akar majd.

2. „Bárcsak más is tudná azt Rólad, amit én.”

Mutasd ki az elismerésed az olyan tulajdonságaiért is, amit a külvilág nem tud róla. Biztosítsd róla, hogy Te nemcsak a felszínt veszed észre, annál sokkal mélyebbre látsz. Lehet, hogy kifelé csendes, de ha kettesben vagytok, akkor a legjobb beszélgetőpartner. Miért ne említhetnéd meg neki ezt. Vagy, amikor olyan dolgokat is hajlandó megtenni érted, amit senki nem hinne el róla. Mondd el, hogy milyen jól esik Neked, és milyen nagyra értékeled ezeket a rejtett képességeit.

3. „Imádom a stílusod!”

Igen, a pasik is odavannak minden bókért. De ne csupán a pillanatnyi kinézetét dicsérd, hanem a stílusát, mindenestül. Ezzel ugyanis megerősíted benne az érzést, hogy jól döntött, amikor a saját külvilág felé mutatott imázsát kialakította. 

Ezt is olvasd el! - 16 mondat, amit soha ne mondj ki egy veszekedés során!

4. „Hiszek benned, és mindenben melletted állok!”

Az élet tele van kihívásokkal, amelyekkel a férfiaknak is meg kell küzdeniük. Teljesen természetes, ha néha ők is elbizonytalanodnak, ha nem hisznek magukban és a képességeikben. Ilyenkor fontos, hogy valaki, akit szeretnek és akinek elfogadják a véleményét, az megerősítse őket. A biztatásodból érezni fogja, hogy Te látod, mekkora erő és potenciál van benne, és bármit képes megoldani, ezzel növelheted a saját magába vetett hitét is.

5. „Tudnál nekem segíteni?”

A világ legegyszerűbb trükkre, mégis tuti befutó. Ezt a varázsmondatot ráadásul egy olyan pasinál is bevetheted, akit nem vagy alig ismersz. Például egy kávézóban elvitelre rendelsz magadnak és a barátnőidnek kávét, de kevésnek bizonyul a két kezed. Ilyenkor miért ne fordulhatnál oda a melletted várakozó szimpatikus férfihoz azzal, hogy: „Ne haragudj, tudnál nekem segíteni? Megfognád a kabátomat addig, míg odaadom a barátnőimnek ezeket a poharakat?” Ebben a pillanatban ugyan Te voltál az, aki kezdeményezett, mégis úgy fogja érezni, hogy ő volt a lovagias és kedves Veled.

Ha végigolvasod ezt az 5 mondatot, rájössz majd, hogy mennyire egyszerű a kedvére tenni egy férfinak. Az apró gesztusok sok esetben százszor többet érnek a nagy tetteknél, különösen a szürke hétköznapokban, ezért érdemes gyakorolni őket!