5 lecke, melyet szakítás után tanulhatsz meg
2018-08-03  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Minden élettapasztalat erősebbé, bölcsebbé tesz minket, azonban a traumatikus epizódok után sok leckét is megtanulhatunk az életről. Szakítás után - és főleg az olyan szakítások után, amiket nem mi kezdeményeztünk - olyan következtetéseket vonunk le, melyek segítenek minket a további fejlődésben. A szerelmi fájdalom sok energiánkat és erőforrásunkat felemészti, de ugyanakkor esélyt ad arra is, hogy megtanuljunk bizonyos leckéket, melyek hasznosak lehetnek a jövőnkre nézve. A negatív élettapasztalatok nélkül nem tudnánk megismerni még jobban önmagunkat és nem tudnánk értékelni a körülöttünk lévő személyeket sem. Alábbi cikkünkben összegyűjtöttük azt az öt legfontosabb leckét, melyet egy fájdalmas szakítás vagy válás után tanulhatsz meg.

1. A saját boldogságod csak rajtad áll

Miután visszahúzódsz a saját kis intim kuckódba és annyit sírsz, amennyi jólesik, lassan rájössz arra, hogy bármennyire is fáj a szakítás, ebből a mélypontból egyszer újból föl kell állnod. A család és barátok próbálkozhatnak ugyan azzal, hogy jó kedvre derítsenek, mégis csak rajtad áll, hogy mennyire gyorsan tudsz kijönni ebből a mély lelki helyzetből. Egy szerelmi fájdalom megtanít arra, honnan meríts elegendő erőforrást ahhoz, hogy újra boldog légy. A boldogságra senki más nem fog tudni megtanítani, a boldogság újbóli megtalálása csakis a saját elhatározásodon múlik.

2. Nem szégyen segítséget kérni

Néha, amikor dezorientált és csalódott vagy, nagyon nehéz segítséget kérni. A szerelmi fájdalomról sok könyvet, cikket, verset és éneket írtak már, és sok felmérést is készítettek róla. A szakítás egy olyan téma, mely iránt sokan érdeklődnek, ezért bármikor szükség van még jobb megoldásokra. Másik oldalról nézve, a szakítás okozta traumának sokszor van egy jó oldala is, mint például, hogy arra késztet, hogy sokkal védelmezőbb legyél saját magaddal. Egy szakítás sokkal nagyobb bátorságot ad neked abban, hogy segítséget kérj, még akkor is, ha ezek csupán az egyszerű ölelésekre vagy tanácsokra korlátozódnak.

3. Az idő minden sebet begyógyít

Azt szokták mondani, hogy azok az emberek, akiket ismerünk, mindig valamilyen céllal lépnek be az életünkbe. Kezdetben ezt sokszor észre sem vesszük, és csak akkor jövünk rá, hogy mennyire fontosak voltak számunkra, amikor eltűnnek mellőlünk. Egy szakítás, egy válás vagy bármi ehhez hasonló megtapasztalás megtanít minket arra, hogy meglássuk és elfogadjuk azt, hogy minden múlandó. Ha elfogadjuk ezt a helyzetet, könnyebben túlléphetünk a szomorú életszakaszokon is.

4. Megtanulsz felejteni

Néha megtörténik, hogy bármennyi erőt és energiát is fektetsz bele egy párkapcsolatba, mégsem sikerül megtartani azt. Ilyen esetben meg kell tanulnod elfogadni a vereséget és túltenni magad ezen a nehéz perióduson. Ha ezt teszed, biztos lehetsz abban, hogy a megfelelő gyógyírt adagolod magadnak a teljes gyógyuláshoz.

5. Megtanulod jobban szeretni önmagad

Miután több napot is végigsírtál és sok vigasztaló zeneszámot végighallgattál, elhatározod, hogy újra erőssé válsz. Ne számíts arra, hogy rögtön már elsőre sikerülni fog, azonban minden egyes eltelt nappal fel fogsz fedezni magadban olyan rejtett erőforrásokat, melyekről addig nem is tudtál, és egy hatalmas boldogság utáni vágyat, mely vissza fog zökkenteni a kiegyensúlyozott élet örömeibe.