Young G Bécit egy rajongója követi
2026-10-17  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Young G Bécinek többek között Aurelio is gratulált a Farm VIP-ben aratott győzelméhez, a kommentszekcióban azonban nem csak pozitív hozzászólásokkal lehetett találkozni. Voltak, akik egyenesen csalást kiáltottak, amire Béci reagált.

– Akik nem tudják másképpen belém vágni a kést, azok így vágják belém. Nekem teljesen tiszta a lelkiismeretem, mert tudom, hogy mindent úgy csináltam, ahogyan kellett, ahogy a Jóisten vagy az univerzum előírta. Nem foglalkozom a támadásokkal. Ha nem én nyertem volna meg, hanem Peti, akkor az is csalás lett volna mások szerint. Szóval itt nem tudsz jót csinálni – mondta Young G Béci.

– Őszintén szólva, amióta a politika ilyen mocskossá tette a kommentszekciót – nemcsak nálam, hanem minden embernél –, azóta nem nagyon figyelem. Annak örülök, hogy most a Farm VIP mindennel együtt pozitív irányba vitte el a megítélésemet. Nyilván vannak most is olyan emberek, akik szapulnak, de őket az ideg eszi: azt érzem, ők magukkal se állnak szóba, nemhogy velem. Szóba nem is állnak, helyette kommenteket írogatnak – vélte a rapper.

Béci elmondta, hogy személyesen még soha nem támadták komolyabban: akik odamennek hozzá, azok általában kedvelik; de ha mégsem, azt is normális hangnemben közlik, és a végén mégiscsak kérnek egy közös fotót.

– Hála Istennek, személyesen még életemben nem ért atrocitás amiatt, hogy valamiről más véleményem lett volna, vagy valamit másképpen csináltam volna, mint a többi ember. Szerintem ezért vagyunk szépek és különlegesek, mert minden ember egy adott értéket képvisel. Hová lenne a világ, ha mindenki ugyanazt szeretné, ugyanazt csinálná? – tette fel a kérdést Béci.

A realitysztár főleg fiatalabb korában, a Való Világ után találkozott komolyabb méretű rajongással, sőt, volt olyan lány, aki elől szinte már menekült.

– Akadt olyan rajongó, aki mindenhol – de tényleg mindenhol – ott volt. Ha jöttem ki a BeleValóVilág adásáról, kint állt a stúdió előtt, aztán megjelent a fellépéseimen is. Voltak már-már rémisztő helyzetek, amikor például a feleségem is ott volt mellettem, akkor is odafutott hozzám, és ölelgetett, csókolgatott. Amikor kérdőre vontam, hogyan is gondolja ezt, csak azt mondogatta, mennyire szeret. Egy idő után már konkrétan bujkálnom kellett, hogy ne találkozzak vele – mesélte Young G Béci.