Véget ért Puskás Peti és Eke Angéla kapcsolata
2019-03-30  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Vége! Szakított Puskás Peti (34) és Eke Angéla (32). Az énekes-műsorvezető és színésznő kedvese közel öt év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Peti és Angéla a Blikknek megerősítette a hírt, azonban válaszukban fontosnak tartották kiemelni, hogy békében és szeretetben váltak el az útjaik.



„Őszinte és bensőséges kapcsolatot követően, közel öt év után úgy döntöttünk, hogy párként különválnak útjaink. Rengeteget tanultunk egymástól, életünk meghatározó szakaszát töltöttük együtt, máig közös világszemléletben” – írta a Blikk kérdéseire Peti és Angéla, hangsúlyozva, a témában először és utoljára kívánnak megszólalni.

A fiatalok kapcsolatára 2014 decemberében derült fény, ám akkor már több hónapja találkozgattak. Az érzések olyan erősek voltak, hogy Puskás Peti 29 évesen, életében először elköltözött otthonról a kedveséhez. A szerelmesek mindig is nyíltan szurkoltak egymás sikerének, még akkor is, ha esetleg éppen két konkurens csatorna műsorait erősítették. Egyértelmű volt, hogy bevallottan szenvedélyes kapcsolatukkal hosszú távra terveznek. Sőt, a másfél éve adott közös interjúban a családalapítás témája is felmerült.



Ám az utóbbi időben valami megváltozott, eltűntek a közös posztok, az egymást biztató kiírások, ennek ellenére úgy tudjuk, Peti és Angéla az utolsó pillanatig próbálta megmenteni a kapcsolatukat – sikertelenül.

„Érzéseink átalakultak, így haragtól mentesen, baráti szeretettel és egymás iránti tisztelettel folytatjuk tovább. Természetesen a jövőben is közösen és odaadóan gondoskodunk majd kedvenc kutyánkról, Bambikáról. Mindketten továbbra is maximális erőbedobással koncentrálunk szakmai teendőinkre, amiket, reméljük, a későbbiekben is változatlan érdeklődéssel követnek” – üzente Peti és Angéla, akik közösen hozták meg a nagy döntést.

Forrás: Blikk