Vámos Erikára a járvány kellős közepén talált rá a szerelem
2020-04-03  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Egy év szingliség után rátalált a szerelem Vámos Erikára (45). A TV2 műsorvezetője a Blikknek mesélt először új kapcsolatáról, amely bár még csak február közepe óta tart, de Erika és kedvese mégis úgy döntött, összeköltöznek.

– Néhány hónapja letöltöttem az egyik társkereső alkalmazást, ott ismertem meg Lacit. Már az első találkozás jól sikerült, elmentünk vacsorázni, majd órákon át beszélgettünk, aztán szinte mindennap randiztunk, közös programokat csináltunk, tudtuk, hogy ez működni fog – mesélte Erika, aki nem sokkal a Lászlóval (45) való megismerkedésük után lebetegedett.

 

Lázas volt, köhögött, az ágyból alig tudott kikelni, rettenetesen érezte magát.

– Nem tudom, mi fertőzhetett meg, mert az akkor már kialakult járványhelyzet miatt ezekkel a tünetekkel sehol nem fogadtak, előre foglalt időpontomat lemondták. Mindenki a László kórházba irányított, de én az önkéntes karantént választottam. Laci aranyos volt, mert jött és ápolt. Szerencsére meg tudta oldani, hogy innen dolgozzon, így a munkahelyére sem kellett bemennie. Magunkra zártuk a házat. A romantika egy pillanat alatt elillant, hiszen rövid ismeretség után olyan kiszolgáltatott helyzetben látott engem, ahogy nem sokan – mondta Erika.

A szerelmesek attól tartottak, ha váratlanul elrendelik a kijárási tilalmat, jó ideig nem találkozhatnak, ezért úgy döntöttek, bár fiatal még a kapcsolatuk, összebútoroznak Erika otthonában.

– Egyrészt féltünk, hogy mi lesz, ha nem láthatjuk egymást, másrészt pedig még mindig beteg vagyok. Laci nem akarta, hogy egyedül maradjak, és ne ápoljon senki. Úgyhogy kiürítettem neki néhány polcot a szekrényben, hogy elférjenek a ruhái – árulta el nevetve Vámos Erika.

 

A Több mint TestŐr háziasszonya megsúgta, újra olyan boldog, mint kamaszként.

– Komolyan beszélünk a kapcsolatunkról és a jövőnkről, közös életről, otthonról. Időnk az bőven van most rá, és a legkülönösebb, hogy egyikünk sem érzi ezt korainak. Mivel egyikünknek sincs gyereke, egyelőre a mának élünk. Múltkor kérdeztem Lacit, szeretne-e még gyermeket, és azt mondta, bennem megtalálta azt a nőt, akivel szívesen vállalna – mesélte mosolyogva Erika. – A járvány az én életembe jót és boldogságot is hozott. Ki tudja, hogy alakult volna az életünk, ha nem kell már az elején, rögtön így összekapaszkodnunk?

Vámos Erika elárulta, nagyon megijedt, amikor a betegség tünetei először jelentkeztek rajta.

– Hetek óta csak a kertben jártam, napoztam, sétáltam picit, boltba is Laci jár azóta. Korábban felhívtam egy magánteszteket végző labort, hogy kiderüljön, koronavírus-fertőzésem volt-e, de nem jöttek ki mintát venni, a László kórházba irányítottak ők is. Nem adom fel, keresek egy céget, ahol elvégzik rajtam a tesztet – mondta határozottan a műsorvezető.

Forrás: Blikk