Válik Sydney van den Bosch
Sydney van den Bosch és focista férje, Egerszegi Tamás válnak. A pár 7 évig volt együtt és 5 éve mondták ki a boldogító igent, azonban kapcsolatuk zátonyra futott.
Az az igazság, hogy ha az ember beszél a jó dolgokról akkor életszerű, hogy beszél a rossz dolgokról is. És bármennyire is nehéz kimondani, el fogok válni – kezdte a Tények Plusznak vallomását a modell. Elmondása szerint válásuk korántsem mondható viharosnak, épp ellenkezőleg, fokozatosan és csendesen távolodtak el egymástól, majd amikor ezzel szembesültek, már nem volt mit tenni.
Sydney szerint nem voltak eget rengető problémáik, amik hangos vitákat szültek volna, hanem egyszerűen csak ültek egymással szemben és rájöttek, valami nem működik.
Olyanok vagyunk mint a tűz és a víz, és ahogy telt-múlt az idő, teljesen elmentünk egymás mellett, ő jobbra, én balra – fogalmazott az egykori szépségkirálynő, aki arról is beszélt, hogy a kialakult helyzetet megnehezítik a családjaik, akik szinte összeolvadtak az évek során, ám ők mindenben, így ebben a nehéz helyzetben is támogatják őket.
Sydney szerint az együtt töltött évek alatt annyi mindent történt velük, amit egy általános embernek nem kell átélnie, hogy ez akaratlanul is befolyásolta a kapcsolatukat annak ellenére is, hogy ők végig vittek mindent.
Túl sok minden ért minket – mondta könnyekkel küszködve a modell, akinek egyetlen mentőöve a jelenlegi helyzetben, hogy megkeresték, szerepeljen a Dancing with the Starsban, és a felkérést el is fogadta. Így a Szerencsekerék háziasszonya most minden erejével azon van, hogy minél jobban teljesítsen a műsorban.