Vajna Tímea szakított szerelmével
2021-03-09  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Noha Andy Vajna (†74) iránt érzett szerelme talán soha nem múlik, úgy tűnt, Vajna Tímea (38) mégis újra megtalálhatja a boldogságot.

Egykori férje jóbarátja, Zoltán kezdetben csak védelmezőként, pártfogóként állt a gyászoló özvegy oldalán, ám egyre közelebb kerültek egymáshoz, és Timi végre újra elkezdhetett abban bízni, hogy vár még rá a szerelem. A kapcsolatnak azonban most vége, a pár útjai elváltak egymástól.

"Szakítottunk" – közölte a Blikkel az üzletasszony, reagálva a szerelmi életéről szóló korábbi találgatásokra.

Néhányan ugyanis tudni vélték, hogy már jó néhány hete vége a kapcsolatnak, hiszen Tímea közösségi oldalán korábban elárulta, hogy a Valentin-napot is egyedül töltötte, és közös fotók, videók sem készültek már párjával. Ugyanakkor sokan úgy gondolták, a látszat ellenére biztosabb a kapcsolatuk, mint valaha, hiszen nagy lépésre szánták el magukat: közös lakást kerestek Budán, a hazai elit számára épült luxustársasházban, és Zoltán csak az ügyintézés miatt hagyta magára kedvesét Kaliforniában. Most azonban kiderült, hogy a dolgok nem pontosan így történtek.

– Zoli saját magának vásárolta a lakást, és a lakóparkba költözött. A hagyatéki tárgyalás már lezárult ugyan, ám az állampolgárság és a cégek irányítása miatt Amerikában kell maradnom – számolt be a közeljövőről Vajna Tímea.

A milliárdos családból származó jóképű férfi egy éve tűnt fel Tímea oldalán. Andy jóbarátja volt, és a legnehezebb időkben is számíthatott rá az özvegye, mintha Vajna Zoltánra bízta volna, hogy a halála után is támogassa fiatal özvegyét. A barátságból szerelem szövődött, sokan drukkoltak annak, hogy a kapcsolat kibontakozzon és a tragédiától összeomlott Tímea végre új esélyt kapjon a boldogságra. Bár rengeteg közös élményről, vidám utazásról számolt be az üzletasszony Instagram-oldalán, mindig óvatosan fogalmazott kapcsolatukról. A Blikknek fél évvel ezelőtt azt is bevallotta, bizonytalan az érzéseit illetően, ezért szünetet tartottak.

– Andy után elég nehéz nyitnom bárki felé, sokszor érzelmi hullámvölgyekben vagyok, rá kellett jönnöm, hogy még másfél év után is szükségem van egy kis időre, hogy a szívem készen álljon egy új kapcsolatra. A lelkem egy része még gyászol, mégis mindenki hirtelen kávézni hív és gyereket akar tőlem. Zoliban teljes mértékig megbízom, igazi lelki társak vagyunk a barátság mellett, de mégis inkább egyedül szeretnék most lenni – vallotta be őszintén tavaly júniusban.


Zoltán akkor türelmesen várt, míg párja átgondolja, hogyan tovább. Adtak még egy esélyt maguknak, utazgatni kezdtek, tavaly év végén bejárták Hawaiit is és síelni is voltak. Azonban mégis véget ért a szerelem.

– Mindent megtettek a kapcsolatukért, még a hálaadást is közösen töltötték Amerikában, de végül külön folytatják. Timi talán még nem áll készen egy új kapcsolatra, nehezen dolgozza fel Andy elvesztését. Persze a szakítás is megviselte, sokat fogyott, de az Amerikában élő barátai tartják benne a lelket – árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő informátor.

Zoltán már Andy Vajnával is tárgyalt arról, hogy társulna az éttermébe. Az üzletet végül Vajna Tímeával kötötte meg a filmmogul halála után, többségi tulajdonos lett a Nobuban.

– Mivel jól ismeri az étteremlánc amerikai tulajdonosát, így örömmel dolgoznának vele. Befektetne s megújítaná a helyet belülről, hogy még fiatalosabb, trendibb legyen – nyilatkozta a Blikknek még a koronavírus-járvány előtt Vajna Tímea.

Forrás: Blikk