Trokán Nóra vallomása a megcsalásáról
Trokán Nóra szerint a korábbi párkapcsolataiban gyakran előfordult, hogy alárendeltként viselkedett, sőt, még a megcsalást is megbocsátotta csupán azért, mert nem érezte magát egyenrangúnak.
A színésznő mára túllépett ezen, de akkor pszichológus segítségére volt szüksége, hogy kiderüljön, mindez a gyerekkorára vezethető-e vissza, ugyanis a szülei válása mély nyomot hagyott benne.
– Volt egy pontja az életemnek, volt egy párkapcsolatom — és ez nemcsak erre volt jellemző, de nem akarom most általánosságban az összes addigit említeni –, ahol azt éreztem a végén, nyilván visszanézve, hogy nem működtem jól. Nem tudtam egyenrangú lenni, alárendelődtem, nem foglalkoztam azzal, hogy én ebben hol vagyok, hanem úgy csavartam mindent, hogy az a másiknak jó legyen. És ennek egy nagyon nem szép szakítás lett a vége, és nagyon a padlóra kerültem tőle. Ez harmincéves korom körül volt, és úgy voltam vele, hogy nekem segítség kell, ezt most nem tudom egyedül megoldani. Egészen addig azt gondoltam, hogy ez a fő probléma, ez a párkapcsolat, hogy ebből hogyan kellene kijönni. És akkor szépen lassan kiderült, hogy itt azért nagyon sok minden van, amit ez a párkapcsolat kihozott, sok olyan sérülés, amit én mélyre eltemettem magamban. Gyerekkoriak, amik visszavezethetőek a szüleim válására és arra, ahogy én azt megéltem – árulta el az Adom a napom című műsorban.
Nóra kifejtette azt is, hogy ez nem egy rövid folyamat volt, több év kellett ahhoz, hogy ez tisztázódjon benne.
– Nagyon hosszú idő, tehát évek teltek el, mire ez az egész elkezdett feloldódni bennem, hogy nekem mit kell helyrehoznom magamban ahhoz, hogy normális, egyenrangú és harmonikus párkapcsolatban tudjak élni – mondta a színésznő, akinek azon is dolgoznia kellett, hogy megértse, mit miért engedett meg. Ezután a Probléma Hajóssal és Márkóval című műsorban elmondta, hogy volt, hogy még azért sem mert szólni, ha például szeretett volna inni egy kávét. Nem azért, mert bántalmazó kapcsolatban élt, hanem egyszerűen csak nem szeretett volna problémát jelenteni a környezetének, különösen a párjának. Épp ezért akkor sem tett semmit, amikor kiderült, hogy a párja félrelépett.
– Simán, mondjuk, többszöri megcsalást is teljesen toleráltam. Nyilván belepusztultam lelkileg, de úgy voltam vele, nem baj, biztos, valami nem volt jó... A mestere voltam ennek. Azért nagyon veszélyes ez, mert nem veszed észre. Azért tud akár hosszú távon egészségügyi problémát is okozni, mert nem az van, hogy otthon a párnámat rágom, hogy miért nem tudok megszólalni, hanem totál azt hittem, ez így működik. Úgy gondoltam, hogy szeretem ezt az embert, és meg kell értenem, úgy éreztem, hogy meg kell bocsátanom. Na jó, de ez meg megint oda visz, hogy saját magamat nem értékeltem annyira, hogy 'velem ezt nem!' Ehhez is el kellett jutnom, kőkemény melóval... Nyilván ez is a szüleim válására vezethető vissza. Gyerekként ez az emberbe sajnos eléggé beleáll. És bár a lehető legnormálisabban csinálták a szüleim, azért anyu mégiscsak máshol kezdett életet, ami kilencévesen „belém ült” – mesélte.
