Tíz egyedülállóból kettő még igazán hisz a nagy Ő-ben!
2023-11-15  /  Szerző:   /   Párkapcsolat

A fiatalabbak bíznak legkevésbé abban, hogy megtalálják az Igazit!

Sokan vannak még egyedül, keresik a párjukat, de nem feltétlenül azért, mert olyan jó társ nélkül élni. Korábban rossz szemmel néztek azokra, akik egy bizonyos életkorig nem kötöttek házasságot, ma már egyre több szingli van, így talán nem meglepő, hogy van egy nap, ami a szinglikről szól. November 11-e ugyanis a szinglik napja.

A Randivonal társkereső oldal Dr. Rövid Irén szociológussal végzett kutatást, 1600 regisztrált felhasználó segítségével, hogy kiderüljön: vajon mi lehet a szinglilét oka, milyen számukra az ideális társ, létezik-e szerintük az igazi, avagy az a bizonyos nagy Ő?

Túlzott elvárások és önmegvalósítás – Ezek lehetnek főként a szinglilét okai a párkeresők szerint

„Bár az adatok alapján nem tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy a szinglilét leginkább egy kényszerállapotot jelent, de mintha arra utalnának, hogy mégsem olyan jó egyedül, pár nélkül élni” – mondja Dr. Rövid Irén, az első magyar szinglitérkép készítője. „A „kis népszámlálás” adataiból is látszódik, hogy azok, akik tartós párkapcsolatban, különösen házasságban élnek, elégedettebbek az életükkel, és gyakrabban érzik magukat mindig vagy többnyire boldognak, mint a szinglik” – teszi hozzá a szociológus.

„A szingliléthez nagyon sok tévhit, előítélet társul, mintha ez egy vágyott, választott élethelyzet lenne, pedig az egyedülállók többsége szeretne párkapcsolatot, keresi a párját” – teszi hozzá Simon Bernadett a Randivonal marketing igazgatója.

A szinglilét nagyon sokféle élethelyzetet jelenthet, így az okok, vagyis az, hogy miért van valaki még egyedül, is különbözőek lehetnek.  A kutatásban részt vevő párkeresők szerint a másikkal, a jövendőbeli párunkkal szembeni túlzott elvárások, a saját célok előtérbe helyezése és a karrierépítés befolyásolhatja leginkább a szinglik számának alakulását.
A férfiak az előbbieken túl még az anyagi biztonság megteremtése iránti vágyat helyezték a lista elejére, ezzel szemben a nők inkább arról számoltak be, hogy a túl kevés potenciális jelölt okozhat még nehézséget a pártalálásban. Mindkét nem tagjai hasonlóan fontosnak tartják az önismeret hiányát ebben a folyamatban, a férfiaknál a vizsgált 12 lehetséges ok közül az ötödik, a nőknél pedig a negyedik helyre került.

A közösségi média felületein keresztül óhatatlanul is találkozhatunk olyan tartalmakkal, amelyek ismert emberek, celebek, influenszerek párkapcsolatainak alakulásával foglalkoznak. A szakítás, a válás és a párkapcsolati nehézség így akaratlanul is „beférkőzhet” a mindennapjainkba, mégis talán meglepő, de a megkérdezettek szerint ez határozhatja meg legkevésbé azt, miért van ennyi szingli napjainkban.



Legkevésbé a 20–39 évesek és a nőtlenek, hajadonok hisznek a nagy Ő létezésében

Minden ötödik párkereső, vagyis tíz megkérdezettből kettő van meggyőződve arról, hogy az igazi létezik, és meg is fogja találni. Szinte ugyanannyian vannak azonban azok, akik úgy gondolják, hogy az igazi nem létezik, hanem azzá kell válni. Úgy látszik, hogy ez a kérdés megosztja a párkeresőket, de e mögött a korábbi párkapcsolati tapasztalatok, megélt pártalálási nehézségek is állhatnak.
Az adatokból úgy tűnik, mintha a nők és az idősebb korosztály tagjai lennének azok, akik a leginkább hisznek a nagy Ő létezésében. Érdekes és egyúttal elgondolkodtató eredmény, hogy éppen a 20–39 évesek, illetve azok bíznak az igazi megtalálásában, akik nőtlenek, hajadonok, vagyis még sosem kötöttek házasságot.

Minél fiatalabb valaki, annál kevésbé érzi magát elég jónak a pártaláláshoz

A szinglilét okait vizsgálva megkérdeztük a párkeresőket arról is, hogy mennyire érzik magukat elég jónak ahhoz, hogy akire vágynak, rájuk találhasson. Azt hihetnénk, hogy minél fiatalabb valaki, annál inkább úgy gondolja, hogy elég jó lenne a pártaláláshoz, az adatok épp az ellenkezőjét bizonyítják. A 20-as és a 30-as éveikben járók értettek ugyanis a legkevésbé egyet ezzel az állítással.


Ilyen az ideális társ a párkeresők szerint

A kutatás során megkértük a résztvevőket arra is, hogy osztályozzák a leendő partnerrel szembeni legfontosabb elvárásaikat 1-5-ig skálán.

Szinte mindenki egy megbízható, nyitott, intelligens társról álmodozik, akivel megélheti az igazi szerelmet. A fiatalabb korosztálynál a férfiak számára az számít a legkevésbé, hogy többet keressen nála a párja, míg a nőknek a titokzatosság az, amit legkevésbé szeretnének felfedezni a kiszemeltjükben.

A 40-esek és idősebbeknél a közös gyermekvállalás lehetősége került a legkevésbé fontos elvárások közé, de ez adódhat az életkorból is, valamint abból is, hogy többségüknek született már gyermeke, korábban élt házasságban, és most talán a következő nagy Ő-t keresi.

Bár mindkét nem tagjai a megbízhatóságot helyezték az első helyre, mégis valamelyest mást jelent az ideális társ a férfiak és a nők számára, főleg, ha az életkort is figyelembe vesszük. Meglepő fordulat, hogy a fiatalabb korosztálynál a nők számára a szenvedély valamelyest fontosabb (5 fokú skálán 4,2-es átlagértéket adtak), mint a férfiaknak (3,8). 

Összességében még megállapítható, hogy az iménti elvárásokon kívül a kompromisszumkészség és a humorérzék az ideális kapcsolat fontosabb jellemzője.