Timi nyerte el Árpa Attila szívét
2022-12-07  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Három hét után meghozta a végső döntést Árpa Attila. A Nagy Ő hétfői, utolsó adásban már csak két hölgy versengett a színész-rendező szívéért, Bogi és Timi. Attila választása az utóbbira esett. Ő volt az első a hölgyek közül, akit Attila megcsókolt.

– Az is beszédes volt, hogy nekem volt vele a legtöbb randim. Az első, kettesben eltöltött találkánk során megnéztük a Casablancát a moziban, majd egy a futóversenyen újra lehetőségem volt kettesben maradni Attilával, ahol elcsattant az első csók. A sokadik ilyen után azért bíztam benne, hogy ez nem a véletlen és a vakszerencse műve – mondta a Blikknek Timi, aki kizárólag Attila miatt jött a műsorba. – Mindig is szimpatikus volt, amit eddig láttam róla a médiában, nagyon megnyerő volt. Amikor megtudtam, ki lesz idén a Nagy Ő, nem sokáig hezitáltam, hogy jöjjek-e, vagy sem. Ha más lett volna, biztosan nem vállalom, de vele kapcsolatban kíváncsi voltam arra, mi sülhet ki ebből.

Nyergesi Tímea hatásos belépővel hívta fel magára a figyelmet: az első adásban fehér paripán érkezett, és ezzel azonnal jó benyomást tett a színészre, aki köztudottan rajong a lovakért.

A szőke szépség tizenöt éves kora óta lovagol, de kipróbálná magát lovas kaszkadőrként is. Másik nagy szenvedélye a motorozás, korábban volt saját sportmotorja is. Már a műsorban kiderült, hogy ezekben is tökéletesen passzol Attilával.

– Egy idő után bíztam abban, hogy Attila engem választ. A kezdetektől azt éreztem, hogy velem másként bánik, mint a többiekkel, a szikra az elejétől megvolt köztünk – mondta Timi, aki Nyergesújfalun nőtt fel.

Attila olyan társat keresett, akivel újra élvezhetné az apaság örömeit. Timinek nincs gyermeke, ám a műsor folyamán elárulta, hogy bár nem tervez babát, ez a döntése nem feltétlenül végleges.

– Az eddigi kapcsolataimban még nem került szóba ez a téma, meglátjuk, mit hoz a jövő – mondta Tímea a gyerekvállalásról, majd hozzátette: ez a különleges, tévénézők előtti ismerkedés különösebben nem zavarta. – Elég hamar megszoktam, hogy kamerák vesznek körül, és mivel Attilára koncentráltam, egy idő után már észre sem vettem. Az, hogy végig természetesen viselkedtem és önmagamat adtam, szerintem nagyban befolyásolta a végeredményt.