Tatár Bianka Gulyás Leventével való kapcsolatáról vallott
2022-05-21  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Tatár Bianka színésznő megjelenése nagy port kavart 8 évvel ezelőtt, ugyanis az a pletyka keringett róla, hogy ő csábította el Gulyás Levente zeneszerzőt Dobó Katától.

Bianka és Levente között munka során alakult ki a szerelem, amely időszak alatt bizony sok támadás is érte a lányt, miszerint ő vette el Leventét Dobó Katától. Bár a színésznő és a zeneszerző régóta ismerték egymást, közel sem első látásra szerettek a másikba.

– Alig beszéltünk. Először A csodaszarvas című musicalben elegyedtünk szóba, és egy idő után azt vettük észre, hogy mindent megbeszélünk.

"Szofin kívül már nem tartotta össze őket egymás mellett szinte semmi. Ekkor éreztük, hogy több is lehetne köztünk, de Levi úgy döntött, Szofi miatt megpróbálná rendbe hozni a dolgot Katával. Így egy időre teljesen megszakítottunk egymással minden kapcsolatot. Szóval nem vettem el Levit Katától"– emlékezett vissza Bianka.

A fiatal színésznő és a zeneszerző 2014 óta alkotnak egy pár, öt évre rá pedig már össze is házasodtak. Az akkor 23 éves lánynak viszont azzal kellett szembesülnie, hogy a szerelem mellé három kisgyermeket is kapott, hiszen Levente háromszoros apuka volt akkor, így számára mindig ők voltak az elsők, Szofi pedig minden második hetet az édesapjánál töltött.

– Úgy éreztük, az a jó, ha minél természetesebben kezeljük, ha ott vagyok, de figyeltünk rá, hogy ne mondjunk semmi olyat, ami összezavarná. De a szeretetből, ami körülvette, hamar rájött, hogy ki is vagyok, és az oviban családtagként mutatott be. Levivel tudatosan kerültük a „mostoha” vagy a „pótanya” szavakat. Nagyon jó barátnők vagyunk, és Szofi jól tudja, hogy mindig számíthat rám – mesélte a Best magazinnak Bianka.

 

A két színésznő kapcsolata viszont ennél bonyolultabb, ugyanis nem nagyon keresik egymás társaságát.

– Kata többször játszott Békéscsabán, de akkor sem kerestük egymás társaságát. Sosem voltunk, és valószínűleg nem is leszünk barátnők, de van egy közös célunk, ami felülír mindent: Szofi boldogsága.

"A szüleim is imádják, és otthon, Gyulán saját szobája is van Szofinak. Nálunk sosem volt kérdés, hogy aki a családunk tagja lesz, ugyanazt a szeretetet és törődést kapja" – fejtette ki a színésznő, aki azt is elárulta, hogy Leventével olyannyira jól tudnak együtt dolgozni, hogy már közösen készítenek dalokat is.

Forrás: Blikk