Társkeresés a csillagok segítségével
2016-09-26  /  Szerző:   /   Szerelem, Párkapcsolat Egy korábbi, az ezotéria egyes részterületeivel foglalkozó hazai kutatásból kiderült, hogy a magyarok közül legtöbben az alternatív gyógyítókban hisznek, őket követik a sorshívők, míg a jóslásban és a horoszkópokban is legalább minden ötödikünk hisz. A szerelmi horoszkóp kifejezetten népszerű, ez utóbbit pedig már a legnagyobb hazai online társkeresőtől tudtuk meg.

Az utóbbi években egyre inkább elterjedő ezoterikus gyógymódok sok hívőt és kíváncsiskodót vonzanak, amiben valószínűleg szerepet játszhat az egészségügy rendszer iránti elégedetlenség is. Gyakran szembeállítják az orvostudományt és az alternatív gyógymódokat, mivel a tudományos orvoslás bizonyítékokon alapul, míg az alternatív gyógyászat alapja a hagyomány. Ennek ellenére a szakértők szerint inkább kiegészítik, nem pedig kioltják egymást.

A jövőbelátás, jóslás az ezotéria egy másik meghatározó területe. A felmérés szerint, talán nem meglepő módon, a nők jóval fogékonyabbak a spiritualitásra, mint a férfiak. A megkérdezett nők közül több mint négyszer annyian jártak már jósnál, mint a férfiak (22% és 5%). A nők közelebb állnak a lelki és természeti világhoz, hiszen érzékenyebbek, érzelmesebbek, mint férfi társaik, így egyértelmű, hogy ők jobban érdeklődnek az ezotéria iránt.

Felmerül a kérdés, hogy vajon születésünk időpontja („a horoszkópunk”) befolyásolja-e szerelmi életünket, személyiségünket? A szerelmi asztrológia arra a feltevésre épül, hogy a születésünk időpontjában megfigyelhető csillagállás döntő befolyással van sorsunk, sőt párkapcsolataink alakulására.

Vajon véletlenül talált egymásra Csokonai és Lilla, Ady és Csinszka, Marilyn Monroe és Arthur Miller, vagy éppen Lolita és Arthur Humbert? Meg volt írva, hogy kapcsolatuk viharos legyen? Ha nem is mindenki hisz abban, hogy a szerelem egy előre elrendelt dolog, mégis sokak számára jelent segítséget a közös jövőt megjósló szerelmi asztrológia.

Az ország legrégebbi online társkeresője, a Randivonal kutatása szerint hazánkban Nógrád megyében érdeklődnek a leginkább a szerelmi horoszkópok iránt, őket a hevesiek, majd a borsodiak követik. Legkevésbé a pest megyeieket, valamint győrieket, soproniakat és veszprémieket érdekli a párhoroszkóp.

„Kutatásaink és felhasználóink visszajelzése egyaránt abba az irányba mutatott, hogy jelentős az igény a szerelmi, párkapcsolati horoszkóp iránt. Nagyon sokaknak jelent ez mankót, segítséget párkapcsolataik kialakításában vagy a meglévő ápolásában, de rendkívül sokan vannak azok is, akik ugyan nem veszik készpénznek az asztrológiai elemzéseket, de kíváncsiságból mégis elolvassák a horoszkópokat” – árulta el Móczár Rudolf, a Randivonalat üzemeltető Dating Central Europe Zrt. marketing igazgatója. „Az oldalunkon néhány napja érhető el az általunk összeállított szerelmi horoszkóp, mégis már tízezrek olvasták el a saját csillagjegyük által meghatározott párhoroszkópjukat. Tudtuk, hogy sokakat érdekelni fog, de ekkora rohamra nem számítottunk” – tette hozzá.

Mindezek fényében már nem meglepő, hogy az interneten rákeresve közel százezer olyan (kizárólag magyar nyelvű) weboldalt találunk, ahol párhoroszkópról esik szó és további több százezer oldalt, ha kifejezetten szerelmi horoszkópra vagy asztrológiára keresünk rá. A több ezer éves hagyományokkal rendelkező asztrológia így ötvöződik korunk egyik legtipikusabb pártaláló fórumával, az online társkereséssel.