Tápai Szabina boldogságra vágyik
Bár 2023 nagy változásokat hozott Tápai Szabina életében, azt érzi, sikerült a három gyermekével úgy kialakítani az új életüket, ahogy azt tervezte. Az egykori kézilabdázó megtalálta az egyensúlyt a munka és az anyaság között, és úgy érzi, 2024 az ő éve lesz.
Nagyjából egy évvel ezelőtt jelentette be Tápai Szabina és Kucsera Gábor, hogy véget ért a házasságuk. Ám a szülők továbbra is békében és nagy egyetértésben, közösen nevelik három gyermeküket. A családanyának újra kellett terveznie a mindennapjait, miközben a divatmárkája és marketingfeladatai mellett civil munkát is vállalt egy cégnél.
– Azt gondolom, több lábon kell állni háromgyermekes anyukaként. Úgy érzem, ezt elég jól meg is valósítom – mondta Szabina lapunknak. – Nekem az vált be, hogy beosztom egy napom, hogy hány órától meddig vagyok anyastátuszban, utána vezető státuszban, majd influenszerként, illetve mikor vagyok az a Szabina, aki kicsit magára és a barátaira is szakít időt. Az elmúlt másfél évben ezt próbáltam jól koordinálni, és szerintem jól megy – mesélte lapunknak Szabina, aki idén is szeretné ezt az állapotot fenntartani.
– Az év elején azt mondtam, a mezszámom 24-es volt, a fiam is 24-én született, szóval 2024 az én évem lesz. Azt gondolom, tavaly sikerült kialakítani az új helyzetben az életünket, mindent összehozni, amit akartam. Ezt szeretném idén megőrizni, és továbbra is békében, szeretetben nevelni Gáborral a gyermekeimet, valamint boldognak lenni.
A testi és lelki boldogságához pedig elengedhetetlen egészsége megőrzése, amire talán még tudatosabban figyel, amióta felhagyott profi sportolói pályafutásával.
– Amikor vége lett a karrieremnek, akkor jelentek meg az országban olyan vizsgálatok, módszerek, amelyek megkönnyítették volna az életemet a kézilabdázói pályafutásom során. Sokkal nagyobb teljesítményre lett volna képes a testem. Anno a férjemmel autodidakta módon vetettük bele ebbe magunkat, aztán tanultunk mindig valamit. Jelenleg nem élek folyamatos diétán, de tartom, amennyire lehet, és vannak dolgok, amiket igyekszem a gyermekeimnek sem adni – fogalmazott. – Hobbisportolónak hívom magam, annyit mozgok, amennyi a szervezetemnek és a lelkemnek is jólesik. Természetesen egyetlen nő sem teljesen elégedett magával, de jól érzem magam a bőrömben.
Szabina ebben is praktikus: mostanában inkább olyan gépi kezelésekkel tartja magát formában, amelyek elektródák segítségével mozgatják át a testet, miközben ő fekszik vagy épp dolgozik, az eredmény pedig szemmel látható.
A mozgás és az egészséges élet fontosságát pedig Kucsera Gáborral közösen a gyermekeinek is igyekszik átadni.
– Beni már dzsúdózott, karatézott és kézilabdázott is, jelenleg a focinál kötött ki. Milla most táncol, Bella pedig még kicsi ehhez. Igyekszünk mindent megmutatni nekik, aztán meglátjuk, hogy – hozzánk hasonlóan – ez lesz-e a hivatásuk, vagy csak hobbiszinten űznek valamilyen sportot. Azt viszont szeretnénk, hogy az életük része legyen a mozgás, mert az csak jó hatással lehet rájuk – hangsúlyozta.