Szakítottak Fekete Dávidék?!
2025-03-10  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Fekete Dávid fél évvel ezelőtt még a fellegekben járt, hiszen augusztusban összeköltözött a szerelmével. Majd nem sokkal később kiderült, hogy hamarosan kisbabájuk születik. Ám a párja, Szintia várandóssága nem volt zökkenőmentes, januárban pedig kiderült, hogy a 8. hónapban, súlyos betegen született meg a kisfiuk. Dávid azóta teljesen eltűnt a közösségi oldalakról, és a néhány, a szerelmével közös felvételt is törölt.

A Megasztár egykori sztárja egy hónappal az összeköltözés után, szeptemberben bejelentette, hogy hamarosan kisbabájuk születik Szintiával. Októberben pedig még boldogan újságolta el, hogy már megvan a kisfiuk neve is. Ám ezután nagyon nehéz időszak várt az énekesre és családjára: a várandósság 6. hónapjában derült ki, hogy komoly problémák lehetnek a babával.

„(...)a kisfiunk tüdeje mellett felgyűlt a víz, azt mondták, ilyen mértékűt még nem is nagyon láttak magzati korban, valószínűleg nyirokrendszeri eredetű. Azonnal befektették Szintit a Baross utcai klinikára, onnantól pedig rettegésben éltünk”

– nyilatkozta a lapunknak januárban az apuka. Végül a kisfiuk a terhesség 8. hónapjában született meg decemberben. Csak egy hónappal később osztotta meg Dávid, hogy a kisfia súlyos betegen jött világra, ezért nem engedték ki a kórházból.

„A kisfiam egy hónapos, és azt hiszi, annyiból áll az élet, hogy tűkkel szurkálják és vizsgálgatják. Szinte hangja sincs szegénynek, érzem, csak azt szeretné, hogy hagyják békén, hogy aludhasson, pihenhessen. Az örömünk mellett mérhetetlen a fájdalom, amit érzünk. A bizonytalanság a legrosszabb, de mindig reménykedve várjuk a holnapot”.

Az apuka azt mondta, mindennap imádkozik a gyerekéért és a párjáért, Szintiért, és erre kérte a rajongókat is.

Szakíthattak a gyerek születése után?

Az elmúlt hetekben az énekes semmilyen formában nem nyilatkozott arról, mi történt azóta a kicsivel és velük, november óta pedig a közösségi oldalain sem aktív. Szintiával közös felvétel is eltűnt a Facebook-oldaláról. Például az is, ahol bejelentették, hogy bővül a családjuk. A lap szerint vannak olyan netezők, akik biztosra állítják, hogy a Dávid és Szintia szakíthatott, és erre utalhat az, hogy az előadó törölte a közös felvételeket.

Ám a szakításról szóló pletykák ellen szól, hogy Dávid Instagram-oldalán még több olyan fotó és videó akad, ahol a párjával látható. Illetve elképzelhető, hogy a családja nehéz időszaka miatt tűnt el a nyilvánosság elől. A  januári nyilatkozatában azt mondta, a család nyugalma érdekében nem osztott meg korábban semmilyen hírt, és úgy tervezi, hogy most először és utoljára beszél a történtekről. Az viszont, hogy a közös fotókat miért tüntette el a Facebook-oldaláról, továbbra is rejtély.