Szabados Ági még nem mondott le arról, hogy egyszer anya legyen
2022-12-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Bár korábban másképp képzelte el az életét, teljesen meg van elégedve a jelenlegi helyzetével is Szabados Ági. A 34 éves műsorvezető kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, vágyik-e arra, hogy édesanya legyen egyszer, illetve akar-e még családot alapítani a jövőben.

Szabados Ági nemrég elhagyta az RTL Híradóját, és új lehetőséget kapott, mégpedig az RTL Reggeliben műsorvezetőként. A tévés célja elmondása alapján az volt, hogy valami új szerepben is kipróbálja magát, ráadásul hozzátette, hogy imád interjúkat készíteni, így ebben a munkában kiélheti a kommunikációs képességeit.

Ági legutóbb a Te+én című műsor vendége volt, ahol ő adott interjút azzal kapcsolatban, milyen tervei annak még a jövőt nézve. Kitért többek között arra is, hogy áll jelenleg a családalapítás és a gyerekvállalás gondolatával.

"Huszonévesen azt hittem, harmincévesen már családanya leszek, lesznek gyerekeim, ehelyett a csapatom a családom, a könyveim és a könyvesboltom a gyerekeim. Azt gondolom, hogy az élet abszolúte kárpótolt, és valószínűleg nekem ez volt megírva, és nem az, hogy legyen három gyerekem... Hogy így alakult, amiatt nem vagyok csalódott, és hiszem, el fog jönni az a pillanat is az életemben… Nem vagyok elkésve, sőt még el sem kezdtem, nemhogy feladtam volna"- mondta el őszintén a tévés, aki kiemelte: még nem mondott le róla, hogy anya legyen.