Stana Alexandra várandós
Stana Alexandra élete egyik legjobb hírét osztotta meg követőivel: a táncművész a közösségi oldalán jelentette be, hogy gyermeket vár. A Dancing with the Stars korábbi közönségkedvenc szereplője azt mondta, hogy mindenkitől türelmet kér, és ahogy eddig, most is a négy fal között szeretnénk megélni a boldog perceiket párjával.
Stana Alexandra bejelentette, hogy gyermeket vár párjával. A táncművész korábban óvta magánéletét, de most már nyíltan vállalja boldogságát. Párjával tavaly óta élnek együtt, most új szintre lépett kapcsolatuk.
A pár kéri a nyilvánosság tiszteletét, boldogságukat elsősorban magánéletükben szeretnék megélni.
Stana Alexandra korábbi rövid házassága, illetve válása után a Meggyes Dáviddal való szakítását követően tudatosan óvta a magánéletét, egy ideje azonban már nem titkolta, hogy újra rátalált a szerelem. Kedvesével tavaly decemberben ünnepelték az első évfordulójukat, azóta össze is költöztek, most pedig újabb szintet léptek. A 33 esztendős táncos-műsorvezető az elmúlt év végén beszélt arról, hogy az első közös karácsonyra készül szerelmével.
– Egy éve együtt vagyunk, de karácsonyt még nem töltöttük együtt. Pontosabban ünnepeltünk mi is, de mind a ketten a családjainkkal töltöttük az ünnepeket. Most egészen más lesz, hogy egymás családjához is ellátogatunk – mondta Alexandra, aki szinte minden eseményen együtt jelent meg a párjával, és rögtön látszott, hogy nagy köztük az összhang.
– Ha közszereplőként nem beszélek a magánéletemről, akkor előbb-utóbb úgyis találgatni, kombinálni fognak az emberek, abban pedig általában nincsen köszönet. Korábban volt, hogy az unokaöcsémmel boronáltak össze, mert láttak egy férfival vacsorázni, és azt hitték, hogy együtt vagyunk. Nyilván ezeket a félreértéseket szeretném elkerülni, ugyanakkor amennyire csak lehet, megőrizni a privát életünket. A párom korábban a tévében dolgozott, és az egyik kamerapróbán láttam meg először. Amint belépett a terembe, az volt az első gondolatom: "Te jó ég!" Az első pillanattól kezdve nagyon megfogott, és ő is egyből kiszúrt engem. Ettől függetlenül nem gondoltam, hogy ilyen villámcsapásszerűen fog utolérni a szerelem. Akkoriban ugyanis még nagyon zárkózott, bizalmatlan voltam, de a párom mellett hamar bebizonyosodott, hogy semmi okom az aggodalomra – mesélte Stana Alexandra, aki azt sem titkolta, hogy az elmúlt másfél évben sok mindenen mentek keresztül, össze kellett csiszolódniuk, és megvívták a saját harcaikat is.
Időbe telt például, amíg a kedvese megszokta a nyilvánosságot, Alexandra ritmusát és hivatását, amely miatt a táncművészt férfiak veszik körül.
– Rengeteg férfival dolgozom együtt. A koreográfiák alatt intim kapcsolatba kerülök velük, amit a helyén kell tudni kezelni, hisz bárhogyan is nézzük, ez is egyfajta szerep, egy játék, akárcsak a színészek életében. Emellett mindketten makacsok, öntörvényű, domináns emberek vagyunk, nehezen kötünk kompromisszumot, de úgy érzem, mindketten nagyon jól vesszük az akadályokat. Nem véletlen, hogy már össze is költöztünk. Boldogok vagyunk! – szögezte le Alexandra.
Most pedig megérkezett az újabb nagyszerű hír: a táncművész egy rendkívül intim és érzelmes Instagram-videóban osztotta meg a követőivel, hogy szerelmük szintet lépett. A felvételen látható, ahogy Alexandra hátulról átöleli a párját, majd feltűnik egy tündéri pár gyerekcipő és a kicsi ultrahangfelvétele is.
"A legnagyobb és egyben legapróbb ajándék! Anya és Apa nagyon vár Téged", írta a videó alá.
Alexandra néhány hete arról beszélt a sorozatában, hogy a párjával igazán különleges hobbikkal dobják fel az otthoni hangulatot: a táncosnő szenvedélyesen gyűjti a fesztiválokon beszerezhető repoharakat, párja pedig a legófigurák megszállottja. A férfi ráadásul nemcsak a kreatív hobbikban találja meg önmagát, hanem a sportban is: a Balatonon versenyez, és a Kékszalagon is szép eredményt ért el, amire méltán büszke. Lapunknak távlati közös terveikről is beszélt.
– Most még a karrieremre kell koncentrálnom. Aztán ha úgy érzem, jöhet a családalapítás is, és akkor majd vissza tudok vonulni kicsit a rivaldafényből – mondta sokat sejtetően a művész, és mint kiderült, nem is kellett sokat várni arra, hogy a magánélet kerüljön a középpontba.
Stana Alexandra megerősítette a hírt, de türelmet kért az érdeklődőktől.
– Szeretnénk még egy kis időt kérni; ugyanúgy, ahogy a kapcsolatunkról is egy bizonyos idő után meséltünk, most is ezt szeretnénk tenni. Ahogyan eddig, úgy a jövőben is nagyon igyekszünk óvni a magánéletünket a nyilvánosságtól, és a négy fal között szeretnénk megélni a boldog perceinket. Megköszönjük, ha ezt mindenki tiszteletben tartja – mondta a Stana Alexandra.
