Somló Tamásnak unokája született
2021-10-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Az LGT legendás zenésze, Somló Tamás öt évvel ezelőtt távozott az élők sorából, hiánya pedig azóta is kínozza a szeretteit. Felesége, Gyöngyvér élete legnehezebb időszakán ment keresztül 2016 óta, ám most úgy érzi, a lányával együtt új időszakot nyitottak a gyásszal teli időszakukat követően.

 

„Az elmúlt években mindig gyakran eszünkbe jutott a veszteség, a mérhetetlen fájdalom. A magam és a lányom nevében mondhatom: kiszenvedtük magunkat, nem szeretnénk már gyötrődni. Borzasztóan nehéz időszakon vagyunk túl, de lezártuk: mindketten előre nézünk. Már kizárólag a közös, szép emlékekre szeretnék gondolni. A gyász nehéz súlyát és sötét, mély vermeit magam mögött hagytam. Tomi is annak örülne, ha nem keseregnék, boldogan élnék. A család is egyre összetartóbb, a lányunk, Lili pedig igazán szorgalmas és jó tanuló. Amikor a gyerekünkre nézek az édesapja okos tekintete néz rám vissza” – nyilatkozta a Story Magazinnak az özvegy, aki arról is beszámolt, hogy Tamás halálát követően most először érte őket igazi örömhír, az LGT dalszerzőjének ugyanis a közelmúltban unokája született!

„Tominak unokája született még egy évvel ezelőtt a Lengyelországban élő fiától. A kis Frederick Tamás Somlóval már hamarabb szerettem volna találkozni, de a koronavírus-járvány miatt csak ezen a nyáron láthattam először. Készítettem neki egy takarót, amibe belevarrtam a nevét is.”

Forrás: Blikk