Solti Ádámnak és Berninek évekbe telt, mire felépíttették otthonukat
Drámai vallomással állt elő pár hete Solti Ádám, amikor is kiderült, hogy évekig viszonyt folytatott egy nővel, akitől nagyjából két évvel ezelőtt született egy házasságon kívüli gyermeke. A színészt azóta rengeteg támadás érte, sokan csalódtak benne, amivel tisztában is volt, mikor előállt a történettel.
Felesége, Berni azonban megbocsátott neki, és azóta is együtt vannak, ráadásul közös házat is építtettek, ahova 2020 nyarán költöztek be az évekig tartó munkafolyamatok után. Álmaik otthonához viszont sokat kellett félrerakniuk, de állításuk szerint minden pénzt megért nekik.
„Elképesztő módon tudok spórolni, a szüleimtől tanultam takarékoskodni. Az életben a legdrágább az étkezés, főleg, ha próbálunk egészségesen étkezni. Nekem a legnagyobb harcom összehangolni, hogy megfelelő alapanyagokat vegyünk, de nem méregdrágán és ne is pocsékoljunk, mert ugye a legdrágább étel az, ami a kukában landol. Épp ezért ügyesen pakolok a hűtőben, és mindig a legkorábbi lejárati idejű termékeket bontjuk ki. Vásárolni nem járunk, az interneten rendeljük meg, amire szükségünk van, így még akciósabban lehet egy-egy termékhez hozzájutni. Nálunk Berni a szakértő, ő intézi a bevásárlást” – mesélte Ádám a Storynak.
A sztárpár a Drágám, add az életed! műsorában is szerepel majd, ahol könnyen lehet, hogy szükség lesz ilyesféle tapasztalatra valamilyen feladatban.
„Amióta a házunk megvan, lazítottam, a megtakarításokat inkább feléljük, de ha van cél, csak így lehet elérni... Édesanyámtól tanultam, hogy minőségi ruhát kell hordani. Lehet, hogy drágábbak, de hosszabb távon jobban megérik az árukat. A ruhákat szintén interneten rendeljünk, csak néha csábulunk el…” – árulta el a színész.
Forrás: Blikk