Singh Viki elárulta, miért szakítottak párjával
2022-04-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Öt év után véget ért Singh Viki kapcsolata labdarúgó kedvesével, Csepregi Tamással. A szakítás azért váratlan, mert a pár már gyerekszobára gyűjtött, illetve közös vállalkozást is indított.

A szétválás nem harmadik fél miatt történt, viharos viták sem előzték meg, közös döntés volt. A szerelem barátsággá szelídült, s Vikiék nem is szakadnak el egymástól.

– Mást szeretnénk az élettől, más elképzeléseink vannak, ezért szeretnénk megadni magunknak azt a lehetőséget, hogy találjunk valakit, akivel ezek megvalósulhatnak – árulta el a Blikknek Viki, aki természetesen még nem áll készen egy új kapcsolatra.

Az énekesnő korábban többször elmondta, készen áll a családalapításra, ám ettől most távolabbra került.

– Fiatalabb nyilván nem leszek már, épp ezért van bennem félelem. Amióta tart a járvány, sok emberben rengeteg feszültség gyűlt össze, és ezt magamon is érzem: lelkileg megterhel a sok nehézség, ami a világban történik – magyarázta az énekesnő.

– Az viszont jó hír, hogy a levesezőnk, a Supi egyre jobban megy, reméljük, a nyarat jó eredményekkel zárjuk – mondta az énekesnő.

Viki egy hete költözött el Tamástól, de szeretett volna közel maradni egykori szerelméhez, ezért mindössze három utcányira talált otthont, így akár egy-egy kutyasétáltatás alkalmával is beköszönhet volt párjához, ugyanis két kutyájuk is összeköti őket. Ugyanúgy, ahogy két vállalkozásuk, amelyekkel továbbra is közösen szeretnének foglalkozni.

– A kapcsolatunk továbbra is erős barátságon alapszik, sokat beszélünk, és a két kutyusunk is felváltva vannak nálam és nála. Aznap is felhívott, amikor kiírtam a közleményt az oldalamra, aggódott, hogyan viselem azt, hogy nyilvánossá tettem a szakításunkat. Törődünk egymással, támogatjuk egymást, és ez mindig így lesz. Hiszek abban, hogy fenn lehet tartani egy jó baráti kapcsolatot a volt szerelmünkkel – mondta a Blikknek Viki.

Forrás: Blikk