Schoblocher Barbara megmutatta párját
Schoblocher Barbara úgy érezte, muszáj elvállalnia a Sztárban sztárban való szereplést, mert szerinte énekesként nagy kihívásokat rejteget számára. A Blahalouisiana énekesnője őszintén beszélt arról, milyen családból származik, valamint szóba hozta, hogy ismerkedtek meg a párjával.
A Sztárban sztár kilencedik évadának második élő show-ján a zsűri végül Schoblocher Barbarát mentette meg a kiseséstől az utolsó három versenyző közül. A Blahalouisiana énekesnője nem egyszer tett már tanúbizonyságot a tehetségéről, de a műsorban egy egészen új oldalát is meg tudja mutatni. Állítása szerint gyerekként több művészeti ág is érdekelte, amit javarészt a családjából hozott. Mint kiderült, édesapja festő, az édesanyja nagyon jól rajzol, illetve van egy távoli rokona, aki állítólag szépen énekelt.
"Nagyjából 11 éves lehettem, amikor jelentkeztem az első bajai énekstúdióba. Valahogy akkor fogalmazódott meg bennem, hogy énekesnő szeretnék lenni" - jelentette ki Barbi, aki akkoriban több énekversenyre is járt, valamint találkozott Pély Barnával és Mits Gergővel is.
"Így került képbe a Kodolányi jazz és ének szaka, ahova később jelentkeztem is. Valószínűleg sok lett volna nekem, ha fiatalon, éretlen fejjel bekerülök a tehetségkutatók világába. Jobb ez így, ez a lassú víz típusú fejlődés" - jegyezte meg az előadó.
Az énekesnő párja is zenész, így rendkívül jól megértik egymást ezen a téren is. Áron András a Lazarvs (Apey & the Pea) frontembereként ismert, nemrég pedig Nashville-ben jártak közösen, amelyről néhány részletet is elárult Barbi.
"Andris következő szólólemezét vettük fel, amin lesz két duett is. Nashville a country és a blues epicentruma, ráadásul alkalmunk nyílt együtt dolgozni Derek Gartennel, aki olyan nevekkel dolgozik együtt, mint például Taylor Swift. Óriási élmény volt érzékelni azt a zenei minőséget, és inspiráló volt megtapasztalni, hogy a zene egy olyan nyelv, ami mindenek felett áll" - büszkélkedett el. Szóba került továbbá a Sztárban Sztár is, és elmondta, mennyit gondolkozott a felkérésen.
Általában először mindent magammal beszélek meg, de azért megvitattam a környezetemmel is. Ez egy olyan műsor, ami énekesként nagy kihívásokat rejteget, ide érdemes elmenni. Ráadásul úgy éreztem, önazonos tudok maradni, és nem lesz belőle image-katasztrófa
- hangsúlyozta.