Sarka Kata új szerelmével romantikázott
Gyerekeivel elmenekült pár napra a főváros zajától Sarka Kata (30) – legalábbis erről árulkodnak a műsorvezető Facebook-posztjai. Katáék egy sárvári wellnesshotelben pihentek, a Blikk olvasó-riportere szerint pedig a TV2 műsorvezetője és gyermekei mellett egy férfi is feltűnt. Ugyanabban a hotelben pihentek, ahol korábban többször is jártak Hajdú Péterrel.- Szerda este fél 9-kor láttam őket először kettesben együtt a recepciónál, valószínűleg a férfi akkor jelentkezett be, Katáék előbb érkezhettek. Utána pedig az étteremben voltak együtt. Közösen vacsoráztak az étkezdében, az úriember ételt szedett, Sarka pedig asszisztált hozzá – írta meg a Blikknek Z. B., aki szerint a gyerekek mindvégig együtt töltötték el az időt a párral. Az informátor szerint Kata nagyon ragyogott a férfi társaságában. A férfi, akit vele láttak nagyon figyelmes volt vele, gesztusai bizalmas kapcsolatról árulkodtak.
A rövid wellnesspihenés helyszínválasztása is meglehetősen érdekes, üzenetértékkel bír. Ugyanezen a helyen töltötte a Valentin-nap előtti hét végét Kata válófélben lévő férje, Hajdú Péter (41) is, aki ugyan akkor még titkolta, hogy újra van egy nő az életében, ám azóta kiderült, az Esti Frizbi műsorvezetője ismét kapcsolatban él.
Forrás: Blikk