Rúzsa Magdi elárulta, mi a legnehezebb számára a hármasikreivel
2022-06-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Rúzsa Magdi kendőzetlen őszinteséggel mesélt a boldog és kevésbé boldog pillanatairól a három kisbabájával. Elmondta, hogyan éli meg, hogy egyszerre három gyermeke lett.

 

Rúzsa Magdi már több mint négy hónapja adott életet kisbabáinak, s rögtön háromgyermekes anyukává vált. Állítása szerint a családja a kezdetektől fogva segít neki, s van is miben, hiszen három csöppséget kell egyszerre ellátnia. Lujza, Keve és Zalán érkezése teljesen felforgatta az előadó életét, ám ő nem is lehetne boldogabb. A Magas és mély adásában részletesebben is mesélt az anyasággal kapcsolatos érzéseiről.

– Több lett szerintem az életem, ez azért szép így, mert amíg nem szülsz gyereket, addig is egész az életed, nekünk az a része is abszolút rendben volt és nagyon szerettem. De most azt érzem, ez így talán még több – áradozott az édesanya, akinek keményen helyt kell állnia. Elárulta, mi az egyik legnehezebb dolog számára a jelenlegi helyzetben.

– Nyilván kapok tanácsokat, de az az igazság, hogy nem nagyon tud ebben segíteni senki, mert nincs tapasztalata arról, hogy hármasikerekkel hogyan kell. Nagyon egyszerű példa: három gyerek sír egyszerre, melyiket veszed föl? És amikor fölvetted, vagy nagy nehezen belejátszol a kezedbe kettőt, akkor még mindig marad lent egy... Ezzel a részével érzelmileg nekem megküzdeni nagyon nagyon nehéz – vallotta be őszintén az énekesnő.

Forrás: Blikk