Péter gazda és Andi egy hónap után szakítottak
2022-09-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

A Házasodna a gazdából megismert Lakatos Péter nemrég még a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy azt remélte, a műsor elhozza számára az igazi szerelmet. Választottjával, Andival eltöltöttek pár romantikus napot Svájcban, Péter pedig azt mondta, akár esküvőre is sor kerülhet, amelyen Nádai Anikó is ott lesz.

Sajnos, a számításai nem jöttek be, ugyanis Alfonz és Enci után ők is külön folytatják tovább az életüket.

– Körülbelül egy hónapig voltunk együtt, és utána szakítottunk közös megegyezéssel. A kezdeti lelkesedés után be kellett látnunk, hogy mások a céljaink. Más utakon haladunk, másfele tartunk, ami nem volt összeegyeztethető. Számomra fontos, hogy tiszta levegőjű, vidéki környezetben, egészséges életmódot folytatva, hagyományos családmodell alapján éljek. Andi esetében a hangsúly más kérdéseken volt. Ettől függetlenül kisebb-nagyobb rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot. Túl vagyok rajta, és továbbra is ugyanaz a célom, mint a műsor alatt, hogy megtaláljam a párom.

Visszagondolva, ma már nem biztos, hogy Andit választanám – mondta a férfi, aki úgy érzi, ha Klaudiát vagy Ágit választotja, másképp alakult volna a szerelmi élete, ráadásul az előbbivel telefonon is beszélt, s tisztázták a műsorbeli konfliktusukat is.

Az egykori pár egyébként több videósorozatot is készített a napjaikról és az érzéseikről, ugyanis a rajongókkal is szerették volna megosztani a folytatást, ami nem zárult közös jövővel – tette közzé az RTL Klub.