Palya Bea párkapcsolati szerződést kötött az új párjával
2024-06-30  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Palya Bea az elmúlt időszakban még nagyobb figyelmet fordított arra, hogy mély érzésű dalokat alkosson. Nem esik nehezére, hiszen érzelmes embernek tartja magát, aki szeret adni másoknak. Éppen ezért egyre több szerzeményt ír gyerekeknek és felnőtteknek, hogy segítse őket a mindennapokban, hiszen úgy véli, a zene szeretete mindenkit képes felvillanyozni.

Én az érzékenységemet viszem vásárra, ez az én 'árucikkem', ami amennyire csodálatos, annyira nehéz is. Kockázatos dolog de értéket is tud teremteni

– mondta az énekesnő. Annak ellenére, hogy a közönséget imádja szórakoztatni, próbált tudatosan figyelni arra, hogy elnyújtsa a csendesebb időszakokat is.

– Törekszem arra, hogy reggel ne az legyen az első, hogy mások gondolatai szüremkednek be a világomba. Ha használom is reggel az eszközt, inkább arra, hogy lediktáljam az álmomat. Próbálom kitolni a perceket, órákat, hogy ne kelljen nézni a képernyőt – említette.

A népdalénekesnő a kurzusain azt tanítja, hogy mennyi mindent el tud érni az ember, ha hisz magában és szereti önmagát. Igen ám, de egykor ez utóbbi neki is nehézséget okozott. A Tükör című dalában van egy olyan részlet, hogy „szép vagy úgy, ahogy vagy”, ám ezt a szövegrészt akkor nem érezte a magáénak.

Rögös út vezetett az önelfogadásig

A második szülésem után írtam, plusz tizenöt kilóval. A régi, önbántó énem mindig azt nézte, hol van rajtam egy felesleges centi, és akkor elkezdtem beszélni a tükörhöz, a tükör pedig visszabeszélt nekem, mondta, hogy szép vagy, ahogy vagy. De a dalszerzés közben hatalmas káoszt, fájdalmat és félelmet éltem át (...) Gyógyító folyamat volt, és nem csupán nekem

– mesélte azzal kapcsolatban, mennyire szerette a közönsége a dalt a koncertjein.

Bea a mai napig jár terápiára, noha mára megtanulta szeretni és elfogadni önmagát olyannak, amilyen. Idáig hosszú út vezetett, de a szerettei mindenben mellette álltak.

– Jobbá vált az élet, jóban vagyok a kislányaimmal, a válásom után lett párom, akivel szeretjük egymást, ezek a jó barométerek (...) Azt gondolom, a gyerekeim apukájával arra a rövid időszakra szerződtünk, amíg a két csodálatos lányunk megszületett. Most pedig van egy párom, akinek szintén van két gyereke, ők kicsit már nagyobbak. Összemozaikoztunk egy családot két országban, összesen négy gyerekkel és fantasztikusan működik! A párommal egyébként még az elején kötöttünk egy kapcsolati szerződést. És ennek nem az a lényege, hogy ki mit vár el a másiktól, hanem hogy ki mivé akar válni a másik mellett – mondta Bea.