Palvin Barbi kilenc hónapig váratta a párját, mielőtt összejöttek
Tündérmesébe illő Palvin Barbara és kedvese, Dylan Sprouse szerelmi története, amely lassan öt évre nyúlik vissza. Most kiderült, hogy a magánéletéről ritkán beszélő világhírű magyar szépség nem adta könnyen magát, hiszen csak fél évvel később reagált a jóképű színész első üzenetére. Ezután azonban szépen lassan egymásra találtak, s azóta is együtt élnek, a közös jövőt tervezgetve.
Palvin Barbara országunk egyik legkeresettebb és legsikeresebb modellje. Férfiak milliói hevernek a lábai előtt, korábban pedig, amikor még szingli volt, olyan hírességek is keresték a társaságát, mint a színész, Leonardo DiCaprio, a zenész, Ed Sheeran, a Forma-1-es pilóta, Lewis Hamilton vagy éppen a brazil sztárfocista, Neymar.
2018-ban, azaz öt éve azonban Barbi élete fenekestül felfordult, ekkor jött össze ugyanis mostani szerelmével, a Disney egykori gyereksztárjával, Dylan Sprouse-szal. Megismerkedésük története sokáig ismeretlen volt a rajongók számára, de a The Tings című portál szerint Barbara elárulta, hogy összesen több mint kilenc hónapig váratta udvarlóját.
A fiatalok először egy bulin találkoztak, amely után Dylan egyből érezte: meg akarja ismerni ezt a gyönyörű magyar lányt. Rögtön írt is neki, ám Barbi erre csak hat hónappal később válaszolt. Ezután beindult az oda-vissza üzengetés, de az első randira újabb három hónapot kellett várnia a kitartó udvarlónak. Végül Kínában találkoztak, ahol Barbi egyből érezte: Dylan személyében megtalálta az igazit.
– Abban a pillanatban azt mondtam: oké, csináljuk! Leültem, vettem egy mély levegőt, és azt kérdeztem magamtól, hogy mire várok... Nincs még egy olyan srác, akit úgy tudnék szeretni, mint őt, ráadásul mindene megvan, amire szükségem van – nyilatkozta Barbi. – Az életemben nem az volt a normális, hogy van párom, ugyanis előtte hat évig voltam szingli! De mindez kifizetődő volt, ugyanis most úgy érzem, megtaláltam a tökéletes társat, aki nagyon kedves és gyengéd.
A szerelmesek nem sokkal a megismerkedésük után össze is költöztek Amerikában, de ha az idejük engedi, Magyarországra is ellátogatnak.
– Amikor hazajövök, próbálom magammal hozni őt is, ha éppen nem dolgozik. Imádja Magyarországot, mindig meglátogatjuk a családot, jókat főzünk együtt, sokat pihenünk és kirándulunk. Meglepő módon a kedvenc étele a zsíros kenyér hagymával – árulta el korábban Barbi.
Szerencsére a szupermodell családja gyorsan a szívébe zárta lányuk szerelmét, sőt, az édesapja pálinkázás közben még azt is megkérdezte Dylantől, mikor tervezi elvenni Barbit. A fiatalok ekkor elárulták, hogy nem kamerák előtt szeretnének egybekelni, de egyelőre más terveik vannak.