Palácsik-Rátonyi Tímea nőknek ad tanácsot
Boldogabb már nem is lehetne Palácsik-Rátonyi Tímea, akinek nemrég béranya segítségével született kisfia mellé nemsokára világra jön a második gyermeke is. Az Amerikában élő egykori modell, aki hosszú, küzdelmes évek és rengeteg orvosi beavatkozás után élheti meg a terhesség csodáját, saját példájával és tapasztalataival próbál segíteni másoknak.
„Sokan kérdeztétek: ez az öt klinika segített, hogy sikerüljön a baba” – kezdte legfrissebb bejegyzését a közösségi oldalán, majd részletesen felsorolta azokat az intézményeket, szakembereket és kezeléseket, akik és amelyek a saját babáért folyó harcát segítették. A felsorolásból kiderül, hogy Andy Vajna özvegyét kezelték szteroidokkal, autoimmun-betegséggel, gyulladásokkal, alá kellett vetnie magát méhtükrözésnek és petevezeték átfúvásnak is.
De minden szervezet más! Viszont az évek alatt számomra egyértelművé vált, hogy nagyon sok múlik az immunrendszeren. Remélem, tudtam segíteni. Kitartást
– tette hozzá az üzletasszony, aki emellett nemrég egy jótékonysági gyűjtést is elindított, hogy a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája precízebb laparoszkópos eszközt tudjon beszerezni, amellyel még eredményesebben kezelhető a meddőség egyik leggyakoribb oka, az endometriózis.