Palácsik-Ráthonyi Tímea megosztott egy titkot
A napokban több örömhírről is beszámolt Palácsik-Ráthonyi Tímea, Andy Vajna volt felesége. Egyrészt béranya segítségével nemrég megszületett az első kisfia, másrészt már a baba testvére is úton van, vagyis az új férje oldalán immár a várandósság örömeit is megtapasztalhatja. Sokak szerint azonban még tavaly év végén sem látszott semmi a terhességéből, ezért többen kételkedni kezdtek. Ám az üzletasszony most megmutatta, milyen trükkel leplezte idáig a pocakját.
Palácsik-Ráthonyi Tímeának számos sikertelen lombik és vetélés után végre megszületett az első gyermeke béranya segítségével. És mint kiderült, már a második baba is úton van, miután sikerült teherbe esnie.
Timi elmondása szerint a kisfia megszületése óta szinte kicsattan a boldogságtól, bár miután kiderült, hogy babát vár, sokan azzal találták be, hogy a tavaly decemberi fotóin még semmi nyoma nem volt terhességének, pedig akkor már látszódnia kellett volna. Az influenszer most elárulta a titkát.
Palácsik-Ráthonyi Tímea a 24 óráig elérhető Instagram-történetben mutatta meg, hogy bizony már decemberben is látszott a terhespocakja, ám „egy kis trükkel” elrejtette azt a fotón: a vastag kabátban a kezeivel is takarta az ominózus részt.
Rögös út vezetett az anyasághoz
Palácsik-Ráthonyi Tímea őszintén beszélt arról, milyen nehézségeken kellett túljutnia ahhoz, hogy anya lehessen. Bár az elején hallani sem akart béranyáról, de egészségügyi okok miatt mégis ezt az utat választották, s így született az első kisfia.
„Nehéz volt elengedni a vágyat, hogy megtapasztaljam a terhességet” – árulta el, de végül – egy hasonló gondokkal küzdő amerikai nő tanácsának köszönhetően – sikerült legyőznie a szervezetében lévő gyulladást. Bár túl sok esélyt nem adtak neki az orvosok, mégis sikerrel jártak. Elmondása szerint így a gyerekei „szinte ikrek lesznek”, hiszen mindössze fél év lehet köztük a korkülönbség.