Öregít a smink? Ha így használjuk, igen!
2019-06-22  /  Szerző:   /   Rúzs A smink a nők egyik leghűbb segítőtársa. Eltakarhatjuk vele, amit nem mutogatnánk, kihangsúlyozhatjuk, amit gyönyörűnek látunk, és egészen elképesztő stílusváltásokat érhetünk el általa. Azonban legjobb fegyverünk könnyedén ellenünk fordulhat, ha nem tudjuk jól használni, és a kívánt fiatalos üdeség akár már egy apró elvétett részlet miatt is fáradt, idős megjelenésbe fordulhat át. De melyek is a leggyakrabban öregítő makeup hibák?

lany

AZ ALAPOK A LEGFONTOSABBAK

A makulátlan smink megfelelő alapokon nyugszik -szó szerint-, ezért az alapozóra mindig érdemes kiemelt figyelmet fordítani. Ahogy bőrünk öregszik, úgy hajlamosabbá válik a kiszáradásra, ezért még, ha nagyszerűen bevált, évek óta használt alapozónk is van, érdemes felülvizsgálni a választásunkat legalább 5 évente. Meglepően szép eredményt érhetünk el, ha az idő múlásával inkább folyékony, vagy habállagú alapozóra, esetleg még az ezeknél is könnyedebb színezett BB krémekre váltunk. Sőt, az alapozók esetében egy színárnyalatnyi változás is csodákat tehet! Mivel a korral bőrünk színe is fakóbbá válik, nagymértékben fiatalíthat, ha visszaadjuk neki régi melegségét. Ezt egyszerűen érhetjük el egy árnyalattal sötétebb alapozó választásával, vagy azzal, ha általában használt árnyalatunkat eggyel sötétebbel keverve használjuk.

lany

TÚL-HANGSÚLYOS SZEMEK

Egy sötét, hangsúlyos smink a szemeken –főleg napközben- sajnos azt érheti el, hogy nehéznek és megviseltnek tűnjön a tekintet, ez pedig igencsak öregíti viselőjét. Különösen meglátszik az is, ha nem csak sötét színeket, de azokból is nagy mennyiséget használunk; ez szintén nem előnyös – annál is inkább, mivel a sok szemhéjpúder kiemelheti a szemkörnyék ráncait is. Voksoljunk inkább a világosabb színek felé, és hagyjuk csak különleges alkalmakra a súlyos sminket! Ha mégis ki szeretnénk tűnni a tömegből szemhéjfestékünkkel, használjunk primert, és arra kenjük rá a sminket, így a jobb tapadás miatt sokkal kevesebbet kell majd használnunk belőle a kívánt eredmény eléréséhez.

lany

LAPOS SZEMPILLÁK

Meglepő ugye? De mégis, próbáljuk ki, és győződjünk meg róla személyesen, hogyha göndörítő fejjel rendelkező szemillaspirált használunk, bizony sokkal fiatalabb szempár tekint majd vissza ránk a tükörből.

smink

KORREKTOR: NEM MEGOLDÁS MINDENRE

Persze, örülünk neki, amikor végre eltűnnek azok a fránya sötét karikák, azonban egyúttal más problémát könnyen kiemelhetünk a bőven használt korrektorral: a szemkörnyéki ráncokat. Ezért amikor korrektort használunk, törekedjünk rá, hogy inkább csak a szemünk belső zugában kenjük, kifelé pedig egyre vékonyodó rétegben dolgozzuk el.

smink

ERŐS RÚZS

Ahogy öregszünk, ajkaink vékonyabbá válnak, vesztenek teltségükből és az egykor arcbőrünket és ajkunk szélét hajszálpontosan definiáló vonal sajnos elmosódik. Ezt pedig nem jó ötlet kihangsúlyozni egy erős, főleg nem egy sötét színű rúzzsal. Válasszunk inkább semlegesebb, saját ajkaink színénél egy-két árnyalattal sötétebbet vagy világosabbat, sőt a rúzs helyett használt szájfény sokakat fiatalít meg lágy, fénylő textúrájával!

smink

Forrás: Activebeauty